• hirek.png

6 éve írták alá a testvértelepülési megállapodást Gyál és Kibéd vezetői. A gyáli városvezetés számára kiemelten fontos a határon túli magyarság ügyének felkarolása, a jó kapcsolat ápolása. Ennek megfelelően 2013-ban vetődött fel először az igény, hogy Gyál testvértelepülési kapcsolatot alakítson ki egy erdélyi településsel. Gyál és Kibéd kapcsolata 2014-ben kezdődött. Gyál Város Önkormányzata Nagy József Elek, Gyál alpolgármesterének köszönhetően került kapcsolatba a „vöröshagyma természetes hazájával”, Kibéddel.

2015-ben, a Bethlen Gábor Alapkezelő jóvoltából Pápai Mihály polgármester és Dósa Sándor, Kibéd község polgármestere aláírásukkal tették hivatalossá a két település között fennálló baráti kapcsolatot, a testvértelepülési megállapodás keretében. Pápai Mihály polgármester kezdeményezésére a kibédi óvodás- és iskoláskorú gyermekek éppúgy megkapják a Gyál Élet Program részét képező ajándékcsomagokat, mint a gyáli gyermekek, ezzel is könnyítve a kibédi családok nevelési évkezdéssel járó költségek terheit.

Kezdődik az Egészséghét Örkényben. Évek óta megrendezik az egy héten át tartó, orvosi vizsgálatokkal és előadásokkal tarkított hetet, amelyeken az örkényieknek ingyenes a részvétel. Kulcsár Etelka, az Esély Szociális Szolgálat vezetője mutatta be a programot.

Bemutatták a 20 éves a Káposztafeszt, a vecsési savanyú káposzta ünnepe című könyvet a hétvégén Vecsésen. Doróné Zemmel Katalin az ikonikus savanyúságról és a hozzá kapcsolódó ünnepkörről ír a könyvében. Ezzel párhuzamosan a Jókai utca új, német nyelvű utcanévtábláját Huszka Mihály plébános szentelte meg, majd a Wetschescher Nachtigallen kórus énekét hallhatták a résztvevők.

Ismét több mint tízezren emelték gyermeküket a magasba országszerte egy időben szombaton - közölte a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint a felhívásukra meghirdetett Gyereket a magasba! akciót Budapesten kívül 36 településen, többek között Hernádon is megtartották.

    2018 óta minden évben megrendezett Gyereket a magasba! akció lényege, hogy egyszerre, egy időben minél több gyereket emeljenek magasba szüleik, bárhol is éljenek az országban vagy a határon túl. A rendezvénnyel a mozgalom a "gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett áll ki, felmutatva, hogy a gyerek örök érték, és családban élni jó!" - fogalmaztak.

    Hernádon is több tucatnyian emelték magasba a gyermeküket. Ők a kezdetektől részt vesznek az akcióban, mondta Füst Katalin, a Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete elnökhelyettese.

Magyarország megújításának legfontosabb feltétele a vidéki élet megújítása, és ebben Kiskunlacháza komoly eredményeket tud felmutatni az utóbbi években - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a település szombati városavató ünnepségén.

Városi rangra emelésével Kiskunlacháza visszakapta az ősök jussát - fogalmazott Gulyás Gergely, felidézve, hogy a két Árpád-kori helységből kialakult településen mindig szabadságszerető emberek éltek, akik nemcsak a tatárt és a törököt élték túl, de időről időre a Duna áradásai után is újjáépítették otthonaikat. A miniszter kitért arra is, hogy a vidéki élet megújításának legfontosabb célkitűzései: mindenki számára elérhetővé tenni a közszolgáltatásokat és gyorsabbá, kényelmesebbé, biztonságosabbá tenni a közlekedést, továbbá életet vinni a közösségépítés színtereibe.

    Kiskunlacháza e téren példamutató eredményekkel büszkélkedhet, hiszen megújultak helyi oktatási intézményei, a művelődési háza, játszóterek jöttek létre, valamint sportlétesítmények, utak, járdák épültek, épülnek és javult az ivóvízellátás és a szennyvízkezelés is - mondta.

      Répás József polgármester történelmi pillanatnak nevezve a várossá avatást. Kiemelte: a helyiek munkája nélkül Kiskunlacháza nem tartana ott, ahol tart. Utalt arra, hogy a település 150 éve már viselhette a városi címet, amit a "történelem fintora" elvett a helyiektől.

  Pánczél Károly országgyűlési képviselő Kiskunlacháza történelmének legjelentősebb fordulópontjait ismertetve elmondta: a település a kunok 1745-ös önmegváltásától 1872-ig mezőváros volt, ezt a rangot egy közigazgatási átszervezés során vesztette el. Ugyancsak meghatározó volt, amikor Pereg és Lacháza település egyesülésével létrejött a mai Kiskunlacháza. Ezek sorába illik az idei esztendő is - fűzte hozzá, megemlítve, hogy ezt megelőzően nyolc éve nem adtak át városi címet Magyarországon.

        

Üllőn járt bemutatkozó látogatáson a Budapest Airport igazgatója. Márciusban Chris Dinsdale vette át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját, aki a múlt hét folyamán ellátogatott Üllőre, bemutatkozott a város vezetőségének, és ismertette a vállalat helyzetét, jövőbeli terveit.

A Budapest Airport az elmúlt két és fél évben közel 70 milliárd forint értékben hajtott végre fejlesztéseket, kiemelt figyelmet fordítva a különböző infrastrukturális, illetve a környékbeli lakosok számára fontos, közösségi célú projektekre. Múlt évben az érintett önkormányzatok bevonásával végrehajtott fejlesztés eredményeképpen üzembe helyezték az új zajmonitor rendszerüket, amelynek köszönhetően 6 állandó helyszínen, a piacon elérhető legmodernebb, hitelesített műszerek segítségével folyamatosan mérik a repülőtér közelében tapasztalható környezeti hanghatásokat. A speciális rendszer által mért adatokat mindenki számára elérhetővé tették, így egy ingyenesen hozzáférhető internetes felületnek köszönhetően immár folyamatosan nyomon követhető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér érkező és induló forgalma, továbbá az érdeklődők a repülőtér környezetében mért környezeti hanghatásokról is tájékozódhatnak. A beszélgetés során elhangzott, hogy a jövőben az üllőiek számára folyamatos tájékoztatást szeretnének nyújtani a Budapest Airport Zrt. működéséről, terveiről, illetve az együttműködési/támogatási lehetőségek is szóba kerültek, amelyekről az elkövetkező hónapok során további egyeztetések várhatóak.