• hirek.png

Felkerültek a napelemek a Felsőpakonyi KSE épületére. A költséghatékony működés elősegítéseként a Magyar Falu Program „Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” elnevezésű pályázaton tavaly 6 millió forintos támogatást nyert a település. A munkálatok befejeződtek, a napelemek telepítése megtörtént . 

A vasúti teherforgalom megindulása nem lesz jó hatással a gyáliak életminőségére. Pápai Mihály polgármester attól tart, hogy a napi két tehervonat közlekedése további gondot okozhat a felújított vasútvonalon. A személyvonatok gyakran járnak majd, így sűrűn lesznek lezárva az átjárók. Ezt tetézi majd a teherforgalom.

Vecsésre került Az Év Széchenyi Vállalkozása 2021 Díj. A díj alapítója a Gróf Széchenyi Család Alapítvány, célja a Széchenyi család szellemi és fizikai örökségének ápolása, védelme, valamint a hazai sikerek előmozdítása révén Magyarország kulturális, szociális és gazdasági teljesítményének növelése. Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született, idén ennek a 230. évfordulóját ünnepelhették a résztvevők. Ebből az alkalomból a Sauer Savanyúság Kft. képviselői vehették át a díjat.

A dabasi Szenior Örömtáncosok is részt vettek kedden Budapesten, a Hősök terén rendezett figyelemfelhívó akcióban. A Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezte világnap alkalmából a tagszervezetek által több mint 25 éve megrendezett események célja javítani a betegségtudatosságot, felhívni a figyelmet a betegséggel kapcsolatos tévhitekre, illetve a betegek életkörülményeinek javítására. 2012-től a kampányt egész szeptemberre kiterjesztették, ennek csúcspontja szeptember 21. Az Alzheimer-kór a leggyakoribb demenciához vezető neurodegeneratív betegség, amely során az agy bizonyos területein plakkok és zárványok alakulnak ki, ami az agyi funkciók beszűküléséhez, a magatartás megváltozásához, végül biológiai leépüléshez, az önellátásra való teljes képtelenséghez vezet. Szombaton Örömtánc Találkozó lesz Dabason, amelynek keretében 110 szenior táncos érkezik a Kossuth Művelődési Központba. Ezen a napon a Zarándokházban is táncolnak, valamint a Szent István téren bemutatót tartanak.

Információkat gyűjt a Budapest Fejlesztési Központ az agglomerációs kerékpárutakhoz. a Maptionaire programmal bárki rajzolhat bringautakat az agglomerációban. Ez egy térkép alapú felmérés-készítő alkalmazás, amely elősegíti az egyszerű és hatékony nyilvános részvételt a kerékpáros stratégia kidolgozása során. Jelenleg a főváros környékén az agglomerációs településekről a vasútállomások és megállók zömét nem lehet biztonságosan, kényelmesen megközelíteni kerékpárral. Ebből adódóan a stratégia célja, hogy az agglomerációban javuljanak a kerékpározás feltételei – írja közösségi oldalán Vitézy Dávid. Azt is fontosnak tartják, hogy minden agglomerációs településen élő ember kerékpárral biztonságosan meg tudja közelíteni a legközelebbi vasút-, hév-, vagy buszállomást, és az agglomerációs kerékpárút-hálózat is összefüggő rendszert alkosson. A Budapest-Lajosmizse szakaszon a térségben élők is leadhatják javaslataikat.

Katonai konvoj halad át a térségen ma és pénteken. A járművek ma a Táborfalva-5-ös út-Örkény-M5-ös autópálya- M0-ás autópálya-M7-es autópálya-8-as út-Hajmáskér, pénteken pedig a Hódmezővásárhely-47-es út-M43-as autópálya-M5-ös autópálya-Lajosmizse-5-ös út-Táborfalva útvonalon közlekednek majd. A Magyar Honvédség azt kéri a járművezetőktől, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai menetoszlopot.