• hirek.png

A dabasi Szenior Örömtáncosok is részt vettek kedden Budapesten, a Hősök terén rendezett figyelemfelhívó akcióban. A Nemzetközi Alzheimer Társaság kezdeményezte világnap alkalmából a tagszervezetek által több mint 25 éve megrendezett események célja javítani a betegségtudatosságot, felhívni a figyelmet a betegséggel kapcsolatos tévhitekre, illetve a betegek életkörülményeinek javítására. 2012-től a kampányt egész szeptemberre kiterjesztették, ennek csúcspontja szeptember 21. Az Alzheimer-kór a leggyakoribb demenciához vezető neurodegeneratív betegség, amely során az agy bizonyos területein plakkok és zárványok alakulnak ki, ami az agyi funkciók beszűküléséhez, a magatartás megváltozásához, végül biológiai leépüléshez, az önellátásra való teljes képtelenséghez vezet. Szombaton Örömtánc Találkozó lesz Dabason, amelynek keretében 110 szenior táncos érkezik a Kossuth Művelődési Központba. Ezen a napon a Zarándokházban is táncolnak, valamint a Szent István téren bemutatót tartanak.