• hirek.png

A 7 jogosult csévharaszti szervezet összesen 6 millió forintot meghaladó összegben jutott támogatáshoz az adó 1%-ának felajánlásaiból. A Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítvány 4.6 millió forintot kapott, a Balla Diákokért Egyesület 812 ezer forintot, a Csévharaszt Gyermekeiért Ifjúságáért Alapítvány 238 ezer forintot kapott.

A betörés helyszínén elaludt a tettes Lajosmizsén. Szeptember 24-én este kapták a rendőrök a riasztást, miszerint betörtek az egyik helyi büfébe. A rendőrök a helyszínre siettek, ahol egy 21 éves férfit találtak, valamint széthajigált üvegeket. A helybélit előállították az egyenruhások, és őrizetbe vették. A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy már akkor ittas volt, amikor elindult a büféhez, majd ott még ivott kicsit, végül elaludt. A pihenés előtt összekészített magának több üveg alkoholt, ám pakolás közben összetört egy kávégépet, szeszes italokat, amivel több tízezer forint kárt okozott a sértettnek. Amikor felriadt, az egyenruhásokba botlott. A nyomozás során kiderült, hogy a fiatal egy másik büfébe is bement idén augusztusban. Onnan gázpalackot és tisztítószereket vitt el. A rendőrök megállapították, hogy a tolvaj temetőből is lopott, akkor bronz vázát, és gyertyatartókat vett magához az egyik sírról - írja a police.hu.

December 10-ére elkészül a református óvoda Dabason. Az intézménybe felekezeti megkötés nélkül bárhonnan jelentkezhetnek a gyerekek. Az épület 50 gyermek befogadására alkalmas, két óvodai csoport indul 2022. szeptember 1-jén. Szilágyi János református lelkészt hallják.

Megszüntetik az útügyi hatóság felhívására a Március 21. utca folytatásában kialakított földút Ócsai úti útcsatlakozását  Inárcson. Az útcsatlakozás áttervezésének és engedélyezésének idejére, amely várhatóan 2022. év elejéig fog tartani, az Ócsai útról nem lehet megközelíteni a földutat. Az útügyi hatósági engedély birtokában a tervek szerint 2022 tavaszán átépítik az útcsatlakozást az előírásoknak megfelelően.

Megkezdődik a héten a Kossuth utca Gyóni út felé eső szakaszának szélesítése és felújítása Hernádon. A munkálatok várhatóan november 30-ig tartanak majd. Az önkormányzat azt kéri, addig lehetőség szerint kerüljék el a Kossuth utcát, és a munkák megkezdése után ne parkoljanak az úton vagy a padkán. 

Megszüntette a nyilvános üveggyűjtő konténereit a DTKH Kft. Kakucson. A hulladékgazdálkodási szolgáltató azért döntött így, mert a településen két helyen kihelyezett gyűjtőkonténerbe egyéb hulladékot is beledobáltak, valamint a környékre pakolták a szemetet ismeretlenek. Az üvegeket ezért hetente egyszer, szerdánként 8-14 óra között lehet leadni az önkormányzat Fő út 26-os számú udvarában - ellenőrzés mellett. Kakucson a kommunális hulladékot hetente, a csomagolási hulladékot kéthetente, a zöldhulladékot pedig havonta viszi el a szolgáltató. Lakossági lomtalanítás évente két alkalommal ingyenesen igényelhető.

Megnyílt a Határtalanul program, amelyben hetedikesek és középiskolások pályázhatnak Kárpát-medencei tanulmányi kirándulásra - jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

    Potápi Árpád János  közölte: a hetedikeseknek szóló pályázat keretösszege 1,3 milliárd forint, a középiskolásoknak szóló pedig 500 millió forint. Mindkét kiírásban 500 ezer és 5 millió forint közötti összegre lehet pályázni.    

    A pályázatokat október 29-én 14 óráig lehet benyújtani elektronikusan a Nemzetpolitikai Informatikai Rendszeren (nir) keresztül (https://nir.bgazrt.hu).

      Potápi Árpád János szólt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt a 2019-es és 2020-as keretből támogatott kirándulások jelentős része, több mint kétezer kirándulás nem valósulhatott meg. Ezért ezek megvalósítási határidejét 2022. augusztus 31-ig meghosszabbították - mondta.

   A Határtalanul program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között. A programban magyarországi iskolák tanulói a magyar kormány támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalatokat szereznek a külhoni magyar közösségekről - közölte korábban a nemzetpolitikai államtitkárság.

    Tamás Roland, a Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola intézményvezetője azt mondta, COVID-szempontból is nagyon biztonságos a program, amelyre tőlük október elején indulnak a gyerekek.

Ma 17 órakor Határtalanul program szülői előkészítő lesz az iskolában. A megbeszélésen minden olyan szülő megjelenésére számítanak, akinek a gyermeke részt vesz a programon.