Projektnapot tartanak ma az Állatok Világnapja alkalmából az Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában Dabason. A tanításmentes munkanapon minden tanulónak kötelező részt venni. Korábban fotópályázatot hirdettek, amelynek eredményhirdetése is a mai napon várható. A 32 pályázó mintegy 82 db fotóval készült. Sztereó című műsorunk ma az iskolából jelentkezik.
Október 4-e Assisi Szent Ferenc halálának napja, egyúttal emléknapja is. Ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen. Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.
Csalók járnak a DAKÖV nevében a térségben és a vízmérő leolvasásra és közcsatornás ellenőrzésekre történő hivatkozással próbálnak bejutni az ingatlanokba, illetve készpénz átadásra rábírni az érintett lakókat. A DAKÖV Kft. tájékoztatja a felhasználóit, hogy a vízmérő leolvasást és a közcsatornás ellenőrzéseket végző kollégáik készpénz átvételére nem jogosultak, illetve ilyen kéréssel nem is élhetnek az ellenőrzött felhasználó felé! A DAKÖV Kft. munkatársai fényképes igazolvánnyal rendelkeznek, amellyel beazonosíthatók, annak eredetisége a Társaságnál visszaellenőrizhető. Amennyiben valaki hasonló eljárást tapasztal, semmiképpen ne adjon át készpénzt, ne engedje be a csalókat az ingatlan területére, értesítse inkább a rendőrséget.
Idén is megszervezi a látás hónapját a Magyar Látszerész Szövetség, októberben díjmentesen végzik a látás- és szemüvegellenőrzést a kampányban részt vevő optikák, így a térségben Lajosmizsén és Albertirsán van erre lehetőség.
A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a szakemberek a szemüvegviseléssel, -tisztítással, lencsecserével kapcsolatban is adnak tanácsokat.
Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke szerint legalább évente egyszer érdemes látásellenőrzést végeztetni.
A gyerekek esetében a látásromlás rossz teljesítményt, gyakori fejfájást, mozgáskoordinációs problémákat okozhat, őket érdemes iskolakezdéskor szemészhez vinni - tanácsolja a szakember. Látásukat később is érdemes megnézetni, hiszen a nagyobbak már sok időt töltenek monitor előtt, ami a készülékekből áradó kék fény miatt káros lehet.
A monitor előtt töltött irodai munka is okozhat szemszárazságot, fejfájást, alvászavart, teljesítményromlást, 40 éves kor felett pedig a szem már magától öregszik, ezért ebben az életszakaszban is ajánlott a rendszeres szűrés.
A Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete a térség látássérültjeit gyűjti össze. Az egyesület figyelmet fordít az érzékenyítésre a térség iskoláiban, a látás megőrzésének fontosságára hívja fel a figyelmet, valamint, ha már komoly a baj, az egyesület segítségére is számíthatnak. Roicsik Lászlóné elnököt hallják.
Ma délután adják át a megújult Borzasi kápolnát. A hosszú ideje tartó felújítás Dabas és Bugyi Önkormányzatának, valamint a katolikus egyház összefogásának és egy LEADER-pályázatnak az eredménye. A Bugyi és Dabas határában lévő kápolnát a Székely család állíttatta az II. világháborúban elhunyt fiuk emlékére, majd az épület az enyészeté lett. Néhány éve újra felfedezte magának a közösség, most pedig elkészült a felújítás. Kőszegi Zoltán, Dabas város polgármestere tájékoztatott.
Felsőpakony idén kiállítóként is részt vesz a Nemzeti Vágtán. A Vágta Korzó Budapesten az Andrássy úton a Hősök terétől a Bajza utcáig tartó részen kialakított sétány, ahol hazánk különböző régiói, tájegységei mutathatják be jellegzetességüket. Itt a felsőpakonyi sátorban megtalálhatóak Dobos Krisztina bőrdíszműves egyedi alkotásai, Fehér Anna, Király Zsiga- és Berekai Éva díjas gyöngyfűző népi iparművész különleges, egyedi gyöngy ékszerei. Felsőpakony először kapott lehetőséget a bemutatkozásra. Nagy Regina pedig Felsőpakony színeiben versenyez majd a korosztályában az első helyért a Kishuszár Vágtában.
Helytörténeti megemlékezés lesz ma 11 órakor Ócsán a zsidó temetőben. A P2G Horizon Hungary önkéntesei Pest megye egyes településeinek múltját vizsgálják a zsidóság szempontjából. Céljuk az eltűnt vidéki zsidóság megismerése, emlékük felelevenítése. A Dunaharasztin, Bugyin és Ócsán végzett kutatások eredményeit ma ismertetik a zsidó temetőben.





