Nemzetiségi hét zajlik az újhartyáni Gyermekvár Német Nemzetiségi Óvodában. Az intézmény nevelői rendszeresen járnak németországi tanulmányutakra, ahol elsajátították a nyitott tanulási technikák kialakítását. Ennek egyik módszere a projekthét, ahol élményszerű tanulással segítenek a gyerekeknek megismerni a körülöttük lévő világot. Rizmajer Ildikó intézményvezetőt hallják.
Tegnap volt az Állatok Világnapja. Ebből az alkalomból az Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában projektnapot szerveztek. A térség állatmentő- állatvédő egyesületei mutatkoztak be, tartottak előadást a diákoknak. Stégner Péter intézményvezető elmondta, hogy az iskolában új pedagógus kapta meg a Diákönkormányzat felügyeletét, aki maga is egzotikus állatokat tart, így alakult ki a tegnapi nagy volumenű rendezvény.
A dabasi rendőrök elfogták azt a férfit, aki október 3-án éjjel feltört két autót az inárcsi vasútállomáson. A 18 éves jászladányi férfi egy borítéknyitó késsel feszítette fel az autókat, az egyiknek kinyitotta a motorháztetejét, és kiszerelte az akkumulátort. Félretette, majd átsétált egy másik kocsihoz. Feltörte, ám abból nem volt ideje semmit elvinni. Állítása szerint a környéken kóborolt, amikor meglátta a parkolóban sorakozó autókat, akkor jutott eszébe, hogy tüzetesebben megnézi őket. Indokként pénztelenségét emlegette, bár részleteibe menően nem vázolta az elkövetést - írja a police.hu. A rendőrök lopás miatt vitték be a gyanúsítottat.
Ma 17 órakor adják át a Zlinszky Emlékszobát Dabason, amely tanulószobaként és emlékpontként működik majd. A Zlinszky család a várostól nemrégiben kapta vissza a lakóhelyükként szolgáló klasszicista kúriát. Zlinszky János professzor, alkotmánybíró hagyatéka kutatható lesz, illetve a kúriaépület önmaga ezzel a hozzáadott értékkel felteszi Dabast a turizmus térképére. Kőszegi Zoltán polgármestert hallják.
Elkészült a Bacsó Béla út egy részének aszfaltozása Gyálon. A vártnál hamarabb készült az el Erdősor és a Vasút utca közötti szakasz, ezért az út már teljes szélességében járható. A Bacsó Béla utca felújítása várhatóan 3 hét múlva folytatódik, amikor a Bartók Béla utcától a Vasút utcáig elkészül a végső kopóréteg. A munkálatok idején nem lehet majd behajtani az utcába, ennek időpontjáról tájékoztatást ad az önkormányzat.
Wolfram Kutatói Díjban részesült Balázs Gábor. A dabasi csillagász a Salamancai Egyetem szervezésében a 32. EU Fiatal Tudósok Versenyén Magyarországot képviselte. Az idei rendezvény sajátossága, hogy a vírushelyzet miatt a teljes program és a kiállítás az online térben zajlott. A háromnapos verseny során összesen 4 zsűriinterjút követően Gábor átvehette a díjat, a különleges fedésű kettős csillagról szóló tanulmányának elismeréseként.





