• hirek.png

281 millió forintos támogatást kapott Pilis útfejlesztésre. A beruházások érintik a bel- és külterületi utakat is. Hajnal Csilla polgármester arról beszélt, prioritási sorrendet kellett felállítaniuk a munkákhoz.

Képzőművészeti kiállítás és az Ablak Galéria is várja a látogatókat Pilisen a Csernai Pál Városi Könyvtárban. Az intézmény galériája minden hónapban új művészt mutat be. Az októberi tárlatról Malik Tamásné Turcsek Zsuzsanna intézményvezetőt kérdeztük.

Folytatódhat a Városközpont fejlesztése Gyálon. A Városközpont projekt megvalósítása keretében az Önkormányzat korábban megvásárolta a Somogyi Béla utca 1. 3. és 5. számú ingatlanokat, hogy a már megépült Kistérségi Szolgáltató Központ mellett egy városias környezetet hozzon létre, ahová az emberek szívesen járhatnak.. A TIHASZ Takarék Ingatlanhasznosító Zrt. az előzetes egyeztetések eredményeképpen eljuttatta az Önkormányzathoz szándéknyilatkozatát, miszerint hozzájárul bankfiókjuk áthelyezéséhez a Somogyi Béla utcában kialakítandó új épületbe. Az Önkormányzattal közös szándék elfogadása esetén a korábban megkezdett folyamat tovább folytatható, a meglévő épületek bontásának, és a szükséges engedélyeztetési és kivitelezési tervek elkészítési költségeinek felmérésével, majd a folyamat elindításával.

Vádat emeltek az ellen a lajosmizsei férfi ellen, aki egy pletyka miatt majdnem megölte unokatestvérét Lajosmizsén. Azt hallotta egy disznóvágáson részegen, hogy a rokon rosszakat terjeszt róla. Ugyan a másik férfi szerette volna rendezni a családi konfliktust, ő azonban egy vascsővel minden előzmény nélkül ájulásig verte. A megvert férfi életveszélyes arc- és agykoponyasérülést szenvedett. Az eset még tavaly történt, most emeltek vádat az ügyben.

Chladek Tibor, a Pest Megyei Területi Roma Nemzetiségi Önkormányzat esélyegyenlőségi tanácsnoka lett a dabasi roma alapítvány elnöke. A Pest Megyei Romák Regionális Jogvédő és Foglalkoztatási Közhasznú Alapítvány 1999-ben jött létre, elsődleges célja a foglalkoztatás bővítése és a munkahelyteremtés, valamint a családsegítés és a jogvédelem.

Az Alapítvány alapító elnöke, Rafael Gyula – aki egyben éveken át Dabas Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, valamint az Országos Roma Önkormányzat képviselője is volt - 2021. februárjában elhunyt. Az új elnök célja, hogy a civil szervezet Rafael Gyula örökségéhez méltó módon folytassa tevékenységét a dabasi és a Pest megyei romák integrációjának elősegítése érdekében, illetve működésével hozzájáruljon ahhoz, hogy a roma kisebbség és a többségi társadalom békés egymás mellett élését segítse.

Elképzelhető, hogy csak ügyeleti rendszerben működik a héten az albertirsai Lurkó Bölcsőde két kisgyermeknevelő pozitív Covid-tesztje miatt. A Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járásügyi Hivatala október 06-tól számított 10 nap karantént rendelt el a bölcsőde két gyermek csoportjába járó azon gyermekekre, akik október 6-án jelen voltak, illetve a fertőzött kollégákkal hosszabban egy légtérben lévő dolgozókra. Karanténba került összesen 16 gyermek és hat kolléganő. További két kolléga - mivel tüneteket mutat, tesztelésre vár. A megmaradt munkaerővel a bölcsőde fertőtlenítős nagytakarítását a hétvégén elvégezték. Az ellátás megszervezése a tesztre várók eredményétől függ. Betegségük esetén az intézmény csak ügyeleti jelleggel tud működni.