• hirek.png

A kerékpárút volt az év legnagyobb beruházása Nyáregyházán. A sokrétű pályázat tervezése és kivitelezése sok időt és pénzt vett igénybe. Ugyancsak az év sikereihez tartozik az óvodafelújítás - mondta Mészáros Sándor polgármester.

Ösztöndíjat hirdet Örkény Város Önkormányzata a védőnői képzésben részt vevő hallgatók részére a későbbi szakemberpótlás reményében. A tanulmányi szerződéssel vagy tandíj átvállalással várják a jelentkezőket. A képzés befejezésekor állást és szolgálati lakást biztosítanak. Érdeklődni és bővebb felvilágosítást kérni  a 30 / 619 0107-es telefonszámon lehet.

Elkészült a Városház tér díszburkolata és az Iskola-tó körüli tereprendezés Lajosmizsén. A Zöld Város Projekt keretén belül átadott beruházások jelentősen megváltoztatták a környezetet. A Városházához ezentúl tilos gépkocsival behajtani, parkolásra a frissen megépített parkoló szolgál. A díszburkolat sérülhet, ha gépkocsival ráhajtanak, így arra kérik a lakosságot, ne megszokásból közlekedjenek.

Ugyancsak figyelni kell a közlekedésre az Iskola-tó mellett is, hiszen megépültek a járdák, a többi területen pedig növénytelepítés zajlik. A tópartra, a kialakított sétányokra autóval, motorral tilos a behajtás, illetve tábla figyelmeztet arra is, hogy a járdáról nem lépjenek a földterületekre, hiszen füvesítés kezdődött.

Ismét jelentősen elszaporodtak a mezei pockok a szántóföldeken, rendkívüli károkat okozva a növényállományban. A Nébih felhívja a gazdálkodók figyelmét, hogy bár szükség van a védekezésre, azonban, a kockázat minimalizálása érdekében fontos, hogy a gyérítést minden esetben a szabályoknak megfelelően végezzék! A házi és egyéb illegális módszerek alkalmazása nem csak veszélyes, de valójában semmivel sem hatékonyabb, mint az engedélyezett megoldás. A fagyállóval kevert gabona vagy a patkányméreg a madarakban és a vadakban is kárt okoz, míg a Nébih által engedélyezett szer kimondottan a mezei pockok ellen hatásos. 

Megtartják a dabasi vásárt holnap. A rendezőség megvizsgálta a kockázati tényezőket, és az eddigi biztonsági intézkedések betartása mellett megtartják az idei utolsó vásárt. Kőszegi Zoltán polgármester mondja a részleteket.

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2018 tavaszán halálra vert egy demens dabasi asszonyt azért, hogy pénzt szerezzen és kifizesse a tartozásait. A férfi legkorábban 30 év múlva bocsátható szabadon feltételesen. A férfival szemben 550 ezer forintos vagyonelkobzást is elrendelt a táblabíróság.

A férfi albérletben élt a családjával Dabason. Több mint fél millió forint adósságot halmozott fel, ezért attól félt, hogy kirakják az élettársával az albérletből. A férfi jól ismerte az egyedül élő, 70 éves nőt, aki rendkívül takarékos életet élt. Másfél évvel ezelőtt elhatározta, hogy úgy oldja meg anyagi nehézségeit, hogy kirabolja.

A házban szembetalálkozott az asszonnyal, ököllel nekiesett és a fejét rugdosta, majd azt követelte tőle, árulja el, hol tartja a pénzét. Az összevert asszony végül elmondta, hogy a padláson lévő zsírosbödönben van a pénz. A férfi egy rádiózsinórral és egy dróttal megkötözte a nő kezét, magához vette a padláson talált másfél millió forintot, és hazament. Az idős asszony holttestére a sógora és annak felesége talált rá másnap a mosogató előtt.

A tettes az asszonytól rabolt pénzből kifizette a tartozását, a fennmaradó 1 millió 140 ezer forintot azonban megtalálták nála a nyomozók.