• hirek.png

Minimális szerepvállalást kért a bejegyzett vállalkozásoktól Újlengyel polgármestere. Petrányi Tamás amiatt kereste meg a vállalkozásokat, hogy mivel náluk nincs iparűzési adó, az állam viszont jelentős bevételeket vett el a településektől, minimálisan járuljanak hozzá Újlengyel gazdálkodásához. A település költségvetése azt mutatja, mintegy 31 millió forint hiányzik most ahhoz, hogy a megnyert pályázatok megvalósuljanak és az intézmények működése biztosított legyen.

Sikerrel működik a hernádi Angyal-csoport. A 352 tagból álló csoport egész évben dolgozik. A felajánlásokért tartós élelmiszert kérnek, amelyeket felajánlanak a rászorulóknak. Vízi Katalin, az önkéntes csapat egyik vezetője volt rádiónk vendége.

Nem szavazták meg a parlamenti képviselők a Pest megyei választókerületek módosítását. Tíz Pest megyei országgyűlési választókerület határát kell módosítani - köztük a dabasit és a monorit, mert választópolgáraik száma húsz százalékkal eltér az országos átlagtól. A javaslatot eredetileg Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda augusztusban nyugdíjba vonult elnöke állította össze, és múlt héten a törvényalkotási bizottságban a kormánypárti képviselők is megszavazták. Tegnap azonban mégis máshogy döntöttek. A választási törvény szerint a parlamentnek még idén döntenie kell a változtatásokról, mert egy évvel a választások előtt már nem lehet hozzányúlni a körzethatárokhoz.

Rövid idő alatt, karanténból visszatérve léptek pályára a múlt héten a Dabas VSE KC kézilabdázói. Egy ellenfélre átlagosan 7 edzőmérkőzés jut, most azonban mindössze két napot tudtak szánni a Ferencváros elleni küzdelemre. Tomori Győző vezetőedző arról beszélt, a sok kihagyás miatt nem is számított jobb eredménye.

Már Vecsésen is lehet szelektíven gyűjteni a használt sütőolajat. A Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. telephelye előtti parkolóban az erre a célra kihelyezett gyűjtőedény az üveggyűjtő sziget mellet található. A gyűjtés rendszeresen tisztított és karban tartott gyűjtőben, cseppmentesen történik. A sütőolajat vagy zsiradékot eredeti csomagolásban, zárt műanyag palackban vagy befőttesüvegben kérik a gyűjtőbe helyezni. Tilos az edényzetbe folyadékot önteni illetve veszélyes hulladékot elhelyezni. A szelektíven összegyűjtött olaj 100%-ban újrahasznosításra kerül, bioetanol készül belőle.

Végrehajtandó fegyházbüntetést kért az ügyész arra a román férfira, aki agyonverte barátnőjét Lajosmizsén. Egy lajosmizsei büfében a nő és a férfi is felöntött a garatra. A vádlott veszekedni kezdett vele, lökdöste, mert a nő más férfiakkal is táncolt. Amikor hazaindultak, a férfi a karjánál fogva vezette a sértettet, de ismét veszekedni kezdtek. A férfi többször megütötte és megrúgta, majd az eszméletlen nőt hazavitte és az ágyba fektette. A vádlott másnap reggel szólt a munkaadójának, hogy a sértett meghalhatott, így az értesítette a mentőket és a rendőrséget. A sértett az elhúzódó, kegyetlen bántalmazás miatt a fején és az egész testén számos súlyos sérülést szenvedett, azonban egy súlyos fejsérülés miatt halt meg. Az ügyész végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben azzal, hogy a román állampolgárságú férfit Magyarország területéről ki is kell utasítani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.