MONOR - Fokozott rendőri ellenőrzésre számíthatnak ma a közlekedők a Monori Rendőrkapitányság illetékességi területén. A reggel 6 órától 18 óráig tartó fokozott ellenőrzés az M0 autóút Alacskai pihenőhelyeit, az M4 autóút Pilis-Gerje pihenőhelyeit, valamint Bénye, Csévharaszt, Ecser, Gomba, Gyömrő, Káva, Maglód, Monor, Monorierdő, Nyáregyháza, Pánd, Péteri, Vasad, Vecsés és Üllő települések közigazgatási területeit érinti. A fokozott ellenőrzés célja a körözött személyek elfogása, a közlekedésbiztonsági helyzet javítása, az ittas és bódult járművezetők kiszűrése, az illegális migrációval kapcsolatos, illetve egyéb bűncselekmények elkövetőinek elfogása, előállítása, a közbiztonságra veszélyt jelentő cselekmények vagy események megelőzése, megakadályozása.
Három beruházás is a végéhez közeledik Dabason. A sári köztemetőben a ravatalozónál már a környezetrendezési munkák zajlanak, a Halász Jenő-kúriánál a Bajcsy-Zsilinszky utcában pedig néhány héten belül már a bölcsődei csoportszobák berendezése kerül sorra. A dabas-szőlősi művelődési ház bővítése még folyamatban van, de az ősz folyamán ez is elkészül. Kőszegi Zoltán polgármestert hallják.
SPORT - Szeptemberben több versenyen is megmérettetnek a Harcosok Klubjának versenyzői. Augusztus közepén elindultak az edzések, a felkészülést a megszokottnál hamarabb kezdte a klub. A nyári edzéseken részt vett egy Litvániából származó nehézsúlyú világbajnok versenyző˙ is, aki shihan Ábrahám Edit klubvezető invitálására Litvániából látogatott Magyarországra az őszi világbajnokságra való felkészülés közepette. Az edzéseknek szeptembertől továbbra is az FC Dabas Sportközpont ad helyet, hétfőn, szerdán és csütörtökön.
1 millió forint támogatást nyert Ráckeve testvérvárosi kapcsolatainak erősítésére. A program keretében a hétvégén testvértelepülési találkozó lesz, ahol megerősítik társadalmi és gazdasági kapcsolataikat. Ráckeve egyik testvérvárosa a németországi Calden. Calden környékén, a közelben lévő Kasselben sokan élnek azok közül, akiket Szigetújfaluból, a szomszéd településről telepítettek ki. Ráckeve Város Lórév községgel körjegyzőséget képez. 1996. október 4-én írták alá azt a testvérvárosi kapcsolatokról szóló okiratot, amelyet a Szerbia - Montenegró Köztársaságbeli Kovin község és Székelykeve település Ráckeve és Lórév Önkormányzataival kötött. A ráckevei Árpád Fejedelem Általános Iskola és a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola között testvériskolai kapcsolat működik már hosszú évek óta, amelyből 2000-ben testvérvárosi kapcsolat lett. Ugyancsak testvérváros a szlovákiai Lukanénye és az ukrajnai Beregsom. Magyarországon belül Dánnyal és Baktalórántházával ápolnak testvérvárosi kapcsolatokat.
A kormány a jövő évtől is fenntartja az éves elszámolást a már működő háztartási méretű napelemes rendszerek esetében a telepítésüktől számított tíz éven át – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter Facebook-oldalán. A politikus elismeri, hogy az éves szaldó előnyösebb, mivel jobban segíti a családokat a nagyobb megtakarítások és alacsonyabb villanyszámlák elérésében, mint bármely más megoldás. A minisztérium úgy döntött, hogy a már kedvezőbb éves elszámolást alkalmazza a már üzemelő háztartási kiserőművek esetében, valamint azokra a kiserőművekre is, amelyek működtetői 2023. szeptember 7-ig jelezték fejlesztési igényüket. Az utóbbiak számára 2026. január 1-ig biztosítanak időtartamot a beruházások befejezéséhez. Ez azt jelenti, hogy a már előkészületben lévő fejlesztések is az éves szaldó elszámolásban maradhatnak tíz éven át, ha a kivitelezésüket legkésőbb 2025 végéig befejezik. Lantos Csaba augusztus 27-én jelentette be, hogy korábban a napelemek telepítői az éves elszámolást élvezhették, de január 1-jétől kezdve tíz évig havi szaldó alapján történik az elszámolás a telepítéstől számítva. Szilágyi László, a Magyar Napelem Szövetség alelnöke elmondta, folyamatosan egyeztettek a kormányzattal, és fontosnak tartották, hogy a már meglévő kiserőművek üzemeltetőit ne érje kár, illetve akik most lépnek be, azoknak pedig vonzó lehetőséget tudjanak teremteni.
Egy év alatt kétszeresére nőtt az adathalász támadások aránya az ESET elemzése szerint. Az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítójának közleménye szerint a távmunka elterjedésével a kiberbűnözők is változtattak szokásaikon, és a támadások során egyre többször használják fel az ismert cégek és programok nevét: a csalók hatékony eszköze az informatikai csapat nevében küldött üzenet, amelyben a munkavállalót jelszóváltoztatásra kérik. A támadók akár a hivatalos márkajelzésekkel is visszaélhetnek, hogy az áldozat megbízhatónak tartsa őket. Hozzátette, az emberek továbbra is hajlamosak rákattintani a rosszindulatú linkekre, gyakran megbízhatónak tűnő űrlapokat töltenek ki, vagy csalók által működtetett bejelentkezési oldalakon adják meg hitelesítő adataikat. Az is a probléma része, hogy nem tudják megkülönböztetni a hamis URL-t a valós címektől. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, hasonló támadás érhette a Dabas és Térsége Üdülőtábor Alapítványt, amikor a közelmúltban 23 millió forintot tulajdonítottak el a bankszámlájukról. Információink szerint a számlavezető bank helytállt a bűncselekmény után, így a pénz visszakerült az alapítvány számlájára.