• hirek.png

SPORT - Pest vármegyének nem lesz képviselete a MOL Magyar Kupa további fordulóiban. A hétvégi, 3. fordulót követően valamennyi, még versenyben lévő csapat - a Budaörs, Dunaharaszti, Gödöllő és a Pilis részére véget értek a küzdelmek. A Dunaharaszti 1:0-ra kapott ki a Vasastól, a Pilis 4:0-ra a Kisvárdától a vadonatúj pályájukon. A dunaharasztiak edzője, Ughy Márk elégedett a csapat helytállásával, míg a pilisieknek nem sikerült megismételni a három évvel ezelőtti bravúrt, amikor 1:0-ra verték az élvonalban szereplő Kisvárdát.

GYÁL - Több utcát aszfaltoznak még ebben az évben Gyálon. Az útburkolat új aszfalt réteget kap, valamint a vízelvezetés felújítása során árok karbantartás és árok újra profilozás is történik. A munkálatok során az úttestben található aknafedlapokat beemelik az úttest szintjébe. Ez forgalomlassítást és kis mértékű forgalomkorlátozást eredményez. Az aszfaltozás során ideiglenesen az érintett utcákat teljes szélességében lezárják. A munkálatok megkezdése előtt a kivitelező cég értesíteni fogja az érintett utcában lakókat a munkavégzés pontos időtartamáról. Az aszfaltozással érintett utcák a Bocskai, Bercsényi, Dobó Katica, Somogyi Béla, József Attila, Arany János, Kosztolányi, Puskás, Kiskomáromi, Dankó Pista, Mária, Liszt Ferenc utca és a Brassói utca Bajcsy-Z. utca és Erdősor utca közötti szakasza.

PEST VÁRMEGYE - Győzteseket hirdettek a Magyar Falu program Út, híd, járda építése/felújítása pályázatán. Vasad 17,7 millió forintot nyert, amely összegből megújul a Bercsényi utca eddig még nem aszfaltozott része. Ladánybene 9.8, Lórév 5,1, Újlengyel pedig 10 millió forintot nyert. Magyarország Kormányának célja a Magyar Falu Program megvalósítása kapcsán a vidéki települések népességmegtartó és népességnövelő erejének fokozása. Ezen céllal összhangban az alprogram vonatkozásában a Kormány célul tűzte ki a vidéki térségek közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését, ezáltal a településkép, az alapvető szolgáltatások hozzáférhetőségének javítását. A vidéki települések épített környezetének infrastrukturális állapota az elmúlt évek fejlesztései ellenére is elmaradnak a városokétól. Szinte valamennyi hazai település esetében van felújításra szoruló önkormányzati út, híd vagy járda. Az 5000 fő és ez alatti állandó lakosságszámú települések esetében ez hatványozottan igaz. A kisebb településeken a gondos gazdálkodás ellenére sem tudnak forrást biztosítani ezen felújítási munkákra, a Magyar Falu program azonban lehetőséget nyújt erre.

KISKUNLACHÁZA - A hónap végén újra tárgyalóasztalhoz ül Kiskunlacháza városvezetése a Bio-Fungi Kft. ügyvezetése annak érdekében, hogy megoldódjon a cég telephelyéről kiáramló, a lakosságot zavaró szaghatás problémája. Már évek óta érezhető a bűz, amely az Áporkán lévő cég telephelyéről árad. A gombatermesztéssel foglalkozó Bio-Fungi Kft. már több hatósági ellenőrzést kapott, azonban nem állapítottak meg szabálysértést. Dr. Répás József, Kiskunlacháza polgármestere 2019-ben kérdőívet jelentetett meg a helyi újságban, illetve online formában is elérhetővé tette, hogy így adjon nyomatékot a lakosság kérésének. Mindössze 160 aláírás érkezett vissza, így a városvezető elkeseredettségének adott hangot emiatt a város hivatalos facebook oldalán. 

DABAS - Elkészült a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia, amely alapján a Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület a 2024-2027-es időszakra kiírja a LEADER-pályázatokat az önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozók számára. Magyarországon minden település tartozik valamilyen LEADER-csoporthoz, így minden településről pályázhatnak az érdeklődők. Rácz Judit, a  Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet-vezetője elmondta, az előző pályázati ciklusban jól sikerült kijelölni a célokat, így már egymilliárd forintnál is több forrás érkezett a térségbe.

A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia megtekinthető a www.ledaerkontakt.hu oldalon.

DABAS - Elhunyt Török György nyugalmazott zeneiskola igazgató, zenetanár. Többek között a dabasi Sugár Rezső Alapfokú Művészetoktatási Iskola, a Múzsák intézmény jogelődje, valamint az örkényi Cziffra György Zeneiskola megalapítása fűződik a nevéhez. Közreműködött az Inárcsi Zenei Alapítvány létrehozásában is. Pályája kezdetén Dabason kapott tanári állást, közben kórustalálkozókat szervezett. Nemcsak pedagógusként, zeneszerzőként is maradandót alkotott, egyes kompozícióit a római rádió is közreadta. Pest Megye Önkormányzata Lajtha László-díjjal tüntette ki, Dabason 2014-ben Pro Urbe-díjat kapott.  Nyugdíjasan is tevékeny életet élt, közösségformáló szerepet töltött be. Török György 84 évet élt.