Kivezetik a Wesselényi utcát Dabason az 5-ös főútig. 170 millió forintot biztosít az önkormányzat arra, hogy a Dinnyés Lajos utcát összekössék a Wesselényi utcával, és az utóbbit a főúthoz csatlakoztassák. Így ez a két utca bekerül a város közvetlen vérkeringésébe - mondta Kőszegi Zoltán polgármester.
Lezárult az NB-III-as labdarúgó bajnokság középső csoportjának első fordulója. A monori csapat idegenben győzött a Makó otthonában 1-0-ra. Az FC Dabas otthonában fogadta a Rákosmente csapatát és fölényes 5-1-es győzelmet aratott. A Dabas-Gyón az ESMTK csapatához látogatott, de egyik gárdátnak sem sikerült a hálóba találnia. A forduló után az FC Dabas vezeti a tabellát jobb gólkülönbséggel.
Holnap tartják a Rétesutca Fesztivált Dabas-Sáriban. A településrész jellegzetes süteménye évek óta vonzza a helyieket és a távolabbról érkezőket. Tavaly a pandémia miatt ez a rendezvény is elmaradt. Gogolák Mariann szervező volt rádiónk vendége.
Családi veszekedéshez hívták az örkényi rendőröket egy helyi tanyára, végül a tűzszerészek is kellettek az intézkedéshez. Egy örkényi tanyára érkeztek rendőrök egy családi botrányról szóló bejelentés alapján augusztus 1-jén késő este: apa és lánya között alakult ki hangos veszekedés. A kedélyek lecsillapítása után a nő elárulta a járőröknek, apja lőszereket rejteget a házhoz tartozó melléképületben, egy ágy alá dugva és letakarva. Egy szövet táskában lőszereket, töltött fegyvertárakat, valamint két csomagban gyurmaszerű anyagot találtak. A rendőrök lezárták a helyet, erősítést és tűzszerészeket kértek a címre, közben visszatartották, majd előállították a 48 éves apát. Többeket kikérdeztek, adatokat gyűjtöttek, ezek alapján adtak ki elfogatóparancsot a férfi öccse, a 39 éves Lakatos Iván ellen. A gyanú szerint ők ketten hordták a rejtekhelyre a lopott gyutacsokat, pisztolytárakat, valamint 774 darab lőszert. Több felvonásban, összesen 12 órán keresztül vizsgálták át a helyszínt, majd áttelepültek arra az évek óta lakatlan, szeméthalmokkal tele hernádi tanyára, ahonnan a testvérpár a gyanú szerint elhordta a robbanóanyagot és a lőszereket. A lefoglalt lőszereket és fegyvertárakat igazságügyi fegyverszakértő, az 1071 gramm robbanóanyagot, a gyutacsokat, robbanózsinórokat tűzszerész-szakértők vizsgálják. A 48 éves férfi kihallgatásán tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, állítása szerint valaki más rejtette el a tárgyakat, a gyanúsítás ellen panaszt tett. A szökésben lévő, 39 éves Lakatos Iván ellen a rendőrök elfogatóparancsot adtak ki - tájékoztat a police.hu.
Megszülettek az idei év első kisviperái a Rákosivipera-védelmi Központban. Kunpeszéren 2004 óta működik a központ, ahol kialakítottak egy tanösvényt, ahol a környék jellemző élőhelyeit mutatják be a látogatóknak, valamint oktatótermet, és a viperákon kívül a környék gyíkfajait is bemutató szabadtéri terráriumokat építtettek. A Központ egész évben nyitva áll azok előtt, akik szeretnék megfigyelni ezeket a hüllőket, illetve megismerni a védelmi programot. Most egy 7 éves nőstény 111 nap vemhességet követően 15 utódot fialt. A kiskígyók átlagosan 2,4 g súlyúak és 14 cm hosszúak voltak.
A turizmus több esetben kitörési pont lehet az egyes települések számára - mondta Szabó István, a megyei Közgyűlés elnöke. Márciusban kiírtak egy pályázatot, amelynek keretében szálláshelyek felújítására nyerhettek pénzt a pályázók.