• hirek.png

A járvány miatt több területen újragondolták Taksony költségvetését, azonban az elnyert pályázatokat meg tudják valósítani. Legutóbb gyalogjárda építésére nyertek 20 millió forintnyi pályázati pénzt, illetve túl vannak már egy útfelújításon. Kreisz László polgármestert hallják.

Új kiállítás nyílt a pilisi Ablak galériában. Tűzzel festett álmok címmel Joó Gabriella pirográf alkotásait nézhetők meg. Malik Tamásné intézményvezetőt hallják.

Folynak a felújítási munkálatok a csévharaszti iskola tornatermében. Tavaly nyáron a napköziben és a melegítő konyhában végeztek felújítást, most a tornaterem, és az udvari iskolai játékok újulnak meg.

Dabason a Gyóni Géza Általános Iskola bővítése is a finisébe érkezett, ugyanis a jövő héten megtörténik a műszaki átadás, amelyet követően a takarítás marad hátra az új tantermekbe való beköltözés előtt. Kotán Sándor igazgató azt mondta, a szeptember 1-ji iskolakezdés zavartalan lesz. 

Nem vette észre egy vecsési férfi a hátát ért késszúrást, ami miatt hivatalból tett bejelentést az egyik budapesti kórház orvosa. Még 2019-ben fordult orvoshoz mellkasi problémával egy vecsési férfi, akinek a hátán késszúrást fedeztek fel, amelyről felvételekor azért nem tudtak, mert a beszállított férfi nem említette - mivel fel sem tűnt neki. A vizsgálatok alátámasztották, hogy a mellűrében levegő van, a tüdeje összeesett, így életveszélyes sérültként kezelték. A rendőrök adatgyűjtései és a tanúkihallgatások adatai szerint a vecsési férfi felesége egy vita hevében, párja érdektelenségén felbőszülve felkapta a kuka tetejéről a férje által szerelési munkákhoz odakészített kést és hátba szúrta párját, majd később mellkasi panaszok miatt hívták ki a mentőket. Az asszony állítása szerint az egész egy sajnálatos baleset volt. A férje szerelt, ő főzéshez készülődött, amikor kitört a vita kettejük között. A kezében lévő késsel indult el párja felé, de a rossz járólapban megbotlott és ráesett a férfira. Elmondása szerint ekkor nem is vettek észre semmit, a sértett folytatta az autószerelést, el is végezte azt, csak később említette meg, hogy rosszul van. Korábbi szívproblémái miatt gondolták úgy, hogy az lehet az oka a rosszullétének. A nő ügyét a rendőrök átadták az ügyészségnek.

Vállalhatatlan az inárcsi fogorvosi rendelő mellékhelyisége, mióta a játszótér látogatói azt használják. A fogászat dolgozói és az ott takarítást végzők nevében az inárcsi fogorvos, dr. Duhaj Szilvia arra hívta fel a figyelmet, hogy egészségügyi intézményként különösen fontos a mellékhelyiség tisztán és higiénikusan tartása. A jelenleg hatályos jogszabály szerint az illemhelyet felkeresőknek kötelező a szájmaszk és a kézfertőtlenítés. Ezen kívül a doktornő azt kéri, aki hasmenéses megbetegedésben szenved, semmiképp ne látogassa a játszóteret és a mosdót sem a betegsége teljes gyógyulásáig. 

Már készülnek a háziorvosok a harmadik koronavírus elleni vakcina beadására. Újlengyelben dr. Megyeri István közzétette az ajánlást, amely szerint mindenki kiválaszthatja, melyik oltást szeretné felvenni harmadiknak. Az oltásra regisztrálni kell és kiválasztani az oltópontot, ugyanis aki a háziorvosánál szeretné megkapni, annak várnia kell, hiszen az oltóanyag ampullák zöme több adagot tartalmaz, így azt csak akkor tudják elhasználni, ha megfelelő számú jelentkező van. Ezért ezek az oltások kötött időben lesznek, az oltást végzők nem tudnak alkalmazkodni.