• hirek.png

Pest megyében a szociális otthonok lakóinak közel 60 százaléka már élt a harmadik oltás lehetőségével, és tovább folytatódik a bentlakók immunizálása - mondta a Pest megyei kormánymegbízott.

Tarnai Richárd elmondta: a harmadik oltás felvételének feltétele, hogy legalább négy hónap teljen el a második oltás és a harmadik között. Hozzátette, hogy az eddigi tapasztalatok szerint azok az emberek, akik szociális intézményekben élnek vagy dolgoznak, szinte kivétel nélkül élnek a harmadik oltás felvételének a lehetőségével.

A végéhez közeledik a Kossuth Lajos utca Tatárszentgyörgyi út és az Örkényi út közötti szakaszának felújítása Dabason. Az út ugyan nem az önkormányzaté, azonban a kezelő nem tudta volna kifizetni a rekonstrukciót. A 17 millió forintba kerülő beruházás tartalmazta többek között a gépköltségeket, a csatornafedlapok kiemelését. Kőszegi Zoltán polgármestert hallják.

Falunapot tartanak holnap Csévharaszton. A településen tavaly is megtartották a rendezvényt, mondta Pulisch József polgármester.

   

Augusztus végére elkészül a Kossuth Lajos utca Petőfi Sándor utcától Monor felé tartó 1 km-es szakasza Csévharaszton. A felújítási munkákat a Magyar Közút Nonprofit Kft. megkezdte, ezért figyelmes vezetésre intik az arra közlekedőket. Ugyancsak nyár végére várható a Petőfi Sándor utca buszfordulót követő szakaszának elkészülése. A Magyar Falu programban pedig elnyerték az összeget a Deák Ferenc utca még földutas szakaszának aszfaltozására.

Ismét balesetek történetek a térségben, mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínekre. A Vasút utca és az 5-ös főút kereszteződésében illetve az M5-ös autópályán is voltak súlyos sérültek. A meleg, az emberi figyelmetlenség és a fáradtság egyaránt lehet balesetek okozója. Darázs Ágnes, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője volt a vendégünk.

Oltakozásra buzdít a kakucsi háziorvos. Dr. Kende Károly közösségi oldalán azt írja, az oltatlan 60 év felettieket tartalmazó közel 120 nevet tartalmazó listája túlságosan nagy, ezért szeretné, ha ez a korosztály újragondolná az oltást és jelentkezne. Az orvos kiemelte, a járvány eltünéséhez a teljes lakosság 60-70 százalékos átoltottsága szükséges. Kakucs 3000 fős lakosságából 1800-2000 fő beoltása jelenti a védettség kialakulását, a járvány megszűnését, amelyhez még messze vannak, hiszen eddig körülbelül 1500 fő vette fel az oltást.