Elkészültek a 70 éven felüli lakosok ajándékcsomagjai Alsónémedin. A polgármesteri hivatal munkatársai az idei évben is összeállították a 70 éven felüli alsónémedi lakosok karácsonyi ajándékát. 630 db csomagot készítettek, amelyet a közterület-felügyelet munkatársai fognak mindenkinek decemberben házhoz szállítani.
November 30-ig lehet pályázni szociális tűzifára Nyáregyházán. Az idei évben is támogatást nyert az önkormányzat tűzifa beszerzési pályázata, amelynek köszönhetően – a Belügyminisztérium által nyújtott vissza nem térítendő támogatás felhasználásával – a rászorulókat, egyedül élő idős embereket fenyegető veszélyhelyzet megelőzésére segítséget tudnak nyújtani a téli időszakban.
A természetbeni juttatást időskorúak járadékára jogosult személyek, halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családok, települési támogatásra ill. aktív korúak ellátására jogosult személyek kérhetik, valamint azok a nyáregyházi állandó lakóhellyel rendelkező személyek, akik nehéz anyagi körülmények között élnek és ezt igazolni tudják. Mészáros Sándor polgármester elmondta, mennyi fa áll rendelkezésre.
Ma 13 óráig még tart az oltási akció a dabasi Dr. Halász Géza Szakorvosi Rendelőintézetben. Az intézet tájékoztatása szerint, amennyiben a jelentkezők száma indokolja, 13 óra után is oltanak, illetve pénteken is biztosítanak oltási lehetőséget. Branyiczky Adrienn főnővér elmondta, négyféle oltóanyag áll rendelkezésre.
Négy budapesti település mellett Monoron működik szűrőbusz. A hétfőtől szombatig működő szűrőbuszok egyenként átlagosan napi 3-400 fertőzésgyanús eset tesztelését végzik. A szűrést azok vehetik igénybe, akiknél tüneteik alapján felmerül a koronavírus-fertőzés gyanúja, ezért háziorvosuk vizsgálatkérést kezdeményezett számukra a mentőszolgálat rendszerében. A szűrállomásokat - időpont-egyeztetés után - azok vehetik igénybe, akiknek az egészségi állapota megengedi, hogy ellátogassanak valamelyik kijelölt helyszínre. A tesztelésre érkezőktől először elkérik a tajszámot, ellenőrzik a rendszerben a mintavételi kérelem meglétét, majd elvégzik a mintavételt. Először gyorsteszt készül, amely ha 15 perc után pozitív eredményt mutat, megállapítható a fertőzöttség. Ebben az esetben értesítik a járványügyi hatóságot és a háziorvost. Negatív teszt esetén a szintén helyszínen tartózkodó mentőszolgálat munkatársai elvégzik a laboratóriumi vizsgálatot igénylő PCR-tesztet is. Ennek eredménye 2-3 nap múlva található meg az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) Lakossági Portálján.
Elkészültek a belterületi utak Vasadon. Több mint 60 millió Ft értékben újították fel a Rávágyi, a Széchenyi és a Kossuth utca egy részét. Az önkormányzat épülete előtt viacolor burkolatot kapott az útszakasz, amely mellett esztétikai érvek szóltak, illetve az, hogy amennyiben közműjavításra kerül sor, ezt a burkolatot könnyen fel lehet bontani és vissza lehet állítani az eredeti formájában. A járdák tekintetében a temető és a művelődési ház környékére van nyertes pályázat. A művelődési ház környezetében szikkasztó árkokat és parkolót építenek a közeljövőben.
Bezár az inárcsi Zrumeczky Dezső Művelődési Ház, csak a könyvtár látogatható. A koronavírus járvány újabb hulláma miatt polgármesteri rendelkezés alapján nem tartják meg az év végi rendezvényeiket. Ennek a helyzetnek az áthidalására „Mézeskalács –sütő versenyt” hirdetnek. Céljuk, hogy a családokat és a mikroközösségeket közösségi aktivitásra bírják. Szeretnék, hogy minél több család, baráti társaság, egyesület, kulturális kör, alapítvány is képviselje magát ebben a programban, és ezzel bekapcsolódjon Inárcs közösségi- és kulturális életébe. Az elkészült művekből mesevárost szeretnének építeni, amelyet a művelődési házban állítanak össze, amelyet az érdeklődők az udvarról tekinthetnek meg. A mézeskalács kiállítást januárig lehet megnézni – az aktuális vírusvédelmi intézkedések betartása mellett. A mézeskalácsokat december 7-ig várják.





