• hirek.png

Megindulhat a Városközpont további fejlesztésének tervezése Gyálon. A Városközpont projekt megvalósítás keretében az Önkormányzat korábban megvásárolta a Somogyi Béla utca 1. 3. és 5. számú ingatlanokat, hogy a már megépült Kistérségi Szolgáltató Központ mellett egy városias környezetet hozzon létre, ahová az emberek szívesen járnak. A TIHASZ Takarék Ingatlanhasznosító Zrt. az előzetes egyeztetések eredményeképpen eljuttatta az Önkormányzathoz szándéknyilatkozatát, miszerint hozzájárul bankfiókjuk áthelyezéséhez a Somogyi Béla utca 3. szám alatt kialakítandó új épületbe, ezért árajánlatokat kértek a megnevezett területen lévő épületek bontási, valamint a tervezett új épület építési és kiviteli terveinek elkészítésére. A döntés eredményeként a tervezési munkálatokat a HAEMUS Kft. fogja elvégezni 46.150.000 Ft+ÁFA összegért.

A Pilis rejtelmeivel folytatódik ma 19 órától Barát István Zsolt előadása a Halász Móricz-kúriában.  A mai alkalommal erre az évre véget érnek a tematikus előadások. Barát István Zsoltot a mai témakör bemutatására kértük.

Új tehergépjárművet vásárolt az ócsai Városüzemeltetsi Kft. Az Önkormányzat segítségével februárban beszereztek egy Mercedes-Unimog típusú tehergépjárművet. A járművet felkészítették a téli síkosságmentesítési munkákra, hogy az idei téli időszakban a szükséges hóeltakarítási munkákat – a korábbi IFA helyett – már ezzel tudják elvégezni.

Folytatódik az oltási akcióhét az országban. Az első héten több tízezren vették fel az első oltást, így a kormány egy héttel meghosszabbította az akcióhetet, amelynek keretében regisztráció nélkül is lehet oltásra jelentkezni. Rusvai Miklós virológus örömét fejezte ki ennek kapcsán, hiszen a regisztráció szerinte sokakat eltántoríthat az oltakozástól.

A 132. országos énekesmadár-etetési szezon kezdetére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), amely arra is emlékezteti a lakosságot, hogy a vízimadarakat nem szabad etetni, mert ez tömeges pusztulásukat okozhatja - olvasható az egyesület MTI-hez eljuttatott közleményében.

    Mint írják, Magyarországon 1890-től számítható a lakosság madáretetési mozgalmának elindulása, így a 2021/2022-es tél a 132. szezon. Ennek kapcsán az Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület arra hívja fel a figyelmet, hogy a madarakat a közvélekedéssel ellentétben nem azért etetjük, hogy életben maradjanak, a cél alapvetően a saját gyönyörködtetésünk, a mintegy ötven potenciális etetőlátogató madárfaj megfigyelése egyedülálló élményt kínál.

    A közlemény emlékeztet, hogy az énekesmadár-etetési időszak az első fagyok késő őszi beköszöntétől ezek megszűnéséig, november második felétől márciusig tart. Az etetők madárforgalma elsősorban a tél keménységétől, a hótakaró vastagságától és tartósságától függ. Enyhe teleken az etetőket látogató madarak faj- és egyedszáma gyakran csak fele, harmada a megszokottnak. Az énekesmadaraknak téli eleségként adható többek között napraforgó, alma, bogyók és állati zsiradék. Ezek valamelyike már önmagában is elegendő lehet; valamint az ivó- és fürdővíz, a befagyott itatókban a naponkénti vízcsere. Bármi mással kísérletezni felesleges, és a madarakra nézve kockázatos lehet.

    Ócsán a Tájháznál szombaton madárgyűrűzési bemutatót tartanak. Emellett számos érdekességet elmondanak a térségben található fajokról, a téli etetésről és a madárgyűrűzés gyakorlati hasznáról. Ezután a gyerekek madárkalácsot készíthetnek. A programra előzetes bejelentkezés szükséges. 

Átfogó intézkedéseket hoztak Délegyházán a koronavírosos megbetegedések számának visszaszorítása érdekében. A Délegyházi Polgármesteri Hivatal területén, ügyfélfogadási időben az ügyfelek és a dolgozók számára kötelező a maszkviselés. Ügyintézésre kizárólag előre egyeztetett időpontban van lehetőség; az időpont nélkül érkező ügyfeleket a Hivatal nem fogadja. A Délegyházi Kölcsey Művelődési Ház területén a maszkhasználat kötelező. A Művelődési Házban szervezett programokon, foglalkozásokon, kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező személyek vehetnek részt. A Művelődési Házban zárttéri rendezvény tartására nincs lehetőség. A szabadtéri programokat azonban megszervezik, így érkezik majd a Mikulás a gyerekekhez,  megtartják a Mindenki karácsonyát, december 24-én pedig halászlét osztanak. A Délegyházi Polgármesteri Hivatal konyháin dolgozók számára heti egy alkalommal kötelező koronavírus-tesztelésen részt venni.