• hirek.png

Összesen 30 hársfát ültettek el múlt csütörtökön Felsőlajoson az Agrárminisztérium Településfásítási Programja keretében. Az ültetésen Feldman Zsolt, az agrártárca mezőgazdaságért felelős államtitkára is részt vett - írja a baon.hu. Felsőlajos önkormányzata is csatlakozott az Agrárminisztérium és az Országos Erdészeti Egyesület Településfásítási Programjához, amelynek keretében 30 hársfa beszerzésére pályázott sikerrel a település. A fákat csütörtökön ültették el a Nap utcai játszótéren, illetve a Faluház és a templom közötti zöldterületen. Az államtitkár elmondta, hogy tavaly indították el a Településfásítási Programot, ami két év alatt több mint 1300 település szebbé, zöldebbé válásához járult hozzá eddig. Mint fogalmazott, Bács-Kiskunban is nagyon sok település csatlakozott a programhoz, a felsőlajosiak pedig örömmel szépítik a környezetüket. 

Juhász Gyula, Felsőlajos polgármestere örömét fejezte ki a faültetés kapcsán és elmondta, hogy már korábban is tervben volt az érintett területek fásítása és a minisztérium pályázata kiváló lehetőséget biztosított ennek megvalósítására. Hozzátette: a Nap utcai játszótérre további eszközöket szeretnének telepíteni, így a gyerekek még kényelmesebben játszhatnak majd a terebélyesedő hársfa lombok árnyékában.

A minisztérium másfél milliárd forintot fordít a fásítási programra és idén már közel 500 településen tudtak 10-30 fát elültetni.

Elmarad az adventi gyertyagyújtás ma Dabason. Az időjárás miatt december 5-ére tették át a programokat, így ma csak a kivilágított kisvonat közlekedik a Szent István tér és Eta néni háza között 17-től 19 óráig. 

Tegnap óta nyílnak az adventi ablakok a térség településein. Újhartyánban a Városháza kezdte a kivilágítást, ma az Újsor utcában kell keresni az ünnepi ablakot. Dabason keddig a közintézmények ablakaiban látható a díszítés. Az óvodák, bölcsődék, iskolák, kúriák, a művelődési központ, a Zarándokház és a családsegítő szolgálat ablakai is világítanak, majd szerdától a magánházak ablakait kell figyelni. Örkényben közösségi karácsonyfákat díszítettek a település több pontján, így a Bajcsy-parkban, a Templom téren, a Táborfalva felé vezető út mentén, illetve a Pusztavacs felől érkezőket is ilyen dekoráció köszönti.

Színes rendezvényekkel ma zárja kapuit az Ócsai Tájház. Ma különleges András napi és adventi tárlatra invitálják a vendégeket. A tájház-együttes módos és szegény házánál bemutatják az ünnepi előkészületeket, egyben inspirációval szolgálnak az ünnepi készülődéshez. Kormos Rebekát, a Tájház vezetőjét hallják.

Ma van advent első vasárnapja. Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdete is. A hagyományosan három lila és egy rózsaszín gyertyával ellátott adventi koszorúkon ma az első lila gyertyát gyújtják meg. Balog Eszter evangélikus lelkész beszélt az ünnepről.

Több településen, így Örkényben és Táborfalván is elmaradnak a mai ünnepi közösségi programok. Örkényben a nyugdíjasok november 30-án vehetik át az ajándékukat a polgármesteri hivatalban, vagy ügyfélfogadási időben december folyamán. Táborfalván Nagy Andrásné polgármester a hét elején jelentette be, hogy a koronavírus fertőzöttek magas száma miatt nem tartják meg a rendezvényeket.