Albertirsára is érkeznek az új szelektív hulladékgyűjtő edények. A DTKH NKft. egy uniós pályázaton annyi új "szelektív" gyűjtőedényt nyert, hogy valamennyi szerződött partnerének ingyenesen biztosítani tud majd egyet-egyet. Aki tehát magánszemélyként vagy közületként érvényes hulladékszállítási szerződéssel rendelkezik, a tavasz folyamán kap egy darab, 120 literes új kukát.
Ökumenikus imahét kezdődik a gyóni városrészben, amely érinti Tatárszentgyörgyöt is. Ma 18 órakor a tatárszentgyörgyi római katolikus templomban igét hirdet Fekete László református lelkész. Szerdán a gyóni evangélikus templomban Ország Tibor római katolikus esperes-plébános hirdet igét, majd csütörtökön a gyóni római katolikus templomba várja a híveket 18 órakor Fekete László református lelkipásztor. Az imahét 21-én, pénteken ér véget a gyóni református templomban, ahol Balog Eszter evangélikus lelkésznő igehirdetése zárja a hetet.
Kerékpár- és autóparkolókat bővítenek Pilisen. Jelenleg az orvosi rendelőnél parkolnak azok, akik vonattal utaznak tovább. A városi és a telepi oldalon is kamerával megfigyelt kerékpártároló épül, valamint rendeződni látszik egy korábban kihasználatlan terület ügye is, ahol szintén több gépkocsi fér majd el. Hajnal Csilla polgármestert hallják.
Felgyorsulhat a dabasi szennyvíztisztító telep áthelyezése. A kormány kiemelt állami feladattá nyilvánította a beruházást, így a tervezett 3-4 éves időtartam akár 1-1,5 évvel is rövidülhet - mondta Kőszegi Zoltán polgármester. Az objektumot át kell helyezni és a kapacitását is bővíteni kell, mert a technológia és a lakosságszám növekedése indokolja.
15 millió forint támogatást adott az NKA miniszteri keretéből Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma minisztere Táborfalvának, hogy megvalósítsák Platthy József, az Örkénytáborban felkészülő, bronzérmes díjugrató olimpikon bronzszobrát. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata és a Platthy József Bajtársi Egyesület elhatározta, hogy szobrot állít a híres lovasoktató emlékére. A fennmaradó 5 millió forint összegyűjtésére támogatói felhívást tettek közzé. A szobor alkotója Páljános Ervin szentendrei szobrászművész. Az alkotás várhatóan még ebben az évben elkészül és a Jókai Mór Közösségi Színtér előtti parkban helyezik el.
Felmérték az igényeket a táborfalvai Jókai Mór Művelődési Ház korszerűsítéséhez. A kérdőíves felmérés célja, hogy olyan aktuális, a fejlesztéssel kapcsolatos információkhoz jusson az Önkormányzat, amelyek napra készen mutatják meg a lakosság, a civil és gazdasági élet szereplőinek igényeit. Rákérdeztek többek között az épület korszerűsítésének elemeire, a vizesblokkok felújítására, a padlóburkolat és az álmennyezet cseréjére, új színpad kialakítására, de felmerült egy saját játszótér létrehozásának ötlete is.