• hirek.png

Több csalásgyanús esetről érkezett információ az elmúlt hetekben a nyáregyházi közterület-felügyelethez. Már több esetben károsítottak meg idős személyeket azok, akik különféle tárgyakat "árultak" úgy, hogy becsengetnek házakhoz. Ezekről a tárgyakról később mindig kiderül, hogy töredékét sem érik a fizetett árnak. Volt olyan eset is, amikor 15.000Ft-ért kínálták valamit, mire az idős személy kinyitotta a pénztárcáját, mondta, hogy csak 20.000-ese van, a tolvajok azonnal kikapták a pénzt a tárcából és elmentek. Néhány napja "aszfaltozást" kínálók jelentek meg a községben azzal, hogy a szomszéd utcában aszfaltoztak és a maradék anyagot szeretnék lerakni. A községben nem zajlik ilyen beruházás, ráadásul kiderült, hogy nem is meleg aszfaltot terítenek, hanem ismeretlen eredetű mart aszfaltzúzalékot (száraz anyag), amelyet vízzel belocsolnak, hogy pár nap múlva majd összeáll. A közterület-felügyelet azt kéri, ne nyissanak ajtót ismeretleneknek

Kormos Rebeka, az Ócsai Tájház vezetője kapta az Ócsa Kultúrájáért Díjat. A szakember 16 éve él Ócsán, munkájával hozzájárul a Tájház és a köré szerveződő programok színvonalának folyamatos emeléséhez. Rádiónk állandó vendége, rendszeresen tájékoztatja hallgatóinkat a programokról, rendezvényekről.

Csütörtökön tartják a pótfelvételit azoknak, akik nem tudtak részt venni a január 22-i rendes írásbeli központi felvételin. Aki karanténkötelezettség vagy betegség okán orvosi igazolással távol maradt, annak most lesz lehetősége megírni a vizsgát magyar nyelvi és irodalomból, valamint matematikából. Aki még most sem tud megjelenni, annak februárban lesz még egy lehetősége. Pásztor Gergelyt, a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium intézményvezetőjét hallják.

Dabasra látogat Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője. Ma 18 órakor a Magyarok Nagyasszonya Templomban az üldözött keresztények helyzetéről és a Hungary Helps programról tart előadást. Kőszegi Zoltán polgármestert hallják.

Elkészült az építészeti felmérés, a tervezési program- és tanulmányterv, valamint az engedélyezési tervdokumentáció a monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakgimnázium bővítéséhez. A munkák során nem csupán a régi „C” épületet bontják el, hanem egy teljesen új oktatási szárnyat is létrehoznak, amely egybeépül a meglévő iskolaépülettel. Az átalakítással és bővítéssel érintett terület összesen 2316,80 m2 lesz. Az alsó szinten helyezkedik majd el az aula, az új tantermek, csoportszobák és a tanári. A szaktantermek (fizika, kémia, biológia, ének-zene, rajz), valamint a hozzájuk kapcsolódó szertárak az emeleten lesznek. Mindkét szinten új vizesblokkok, akadálymentes mosdóhelyiségek és egyéb kiszolgálóhelyiségek kapnak helyet, valamint liftet szerelnek be. Az iskolának mindez nagy könnyebbséget fog jelenteni, mivel a beruházás az intézmény zsúfoltságát is enyhíti. Az új, modern épület és az előírásoknak megfelelő szaktantermek kialakítása 785 gyermek (24 osztály) számára biztosítja az oktatás 21. századi színvonalát. A létesítmény a modern technológiai elvárásoknak energetikailag is megfelelő, hőszivattyús fűtési rendszere további előnyt jelent majd az intézmény fenntartása szempontjából. A 355 négyzetméteres aula és az újragondolt udvarrészek a hagyományos rendezvények megtartását még színvonalasabbá teszik, és új lehetőségeket nyitnak Monor város számára is. Az előkészítési folyamat teljes költsége közel 84 millió Ft, a beruházást kormánytámogatással készítik el.

Marihuánaültetvényt találtak a rendőrök Gyálon. Január 17-én merült fel a gyanú, hogy egy férfi marihuánát termeszt a pincéjében. A rendőrök hamarosan kopogtattak és összesen 273 tő kábítószergyanús növényt és bruttó 20 kilogramm leszüretelt szárított növényi törmeléket találtak és foglaltak le. A kirendelt igazságügyi botanikus szakértő előzetes véleménye alapján a lefoglalt egyedekben, kábítószernek minősülő anyag mutatható ki. A korábban mezőgazdasággal foglalkozó férfi kihallgatásán részletesen vallott. Elmondta, hogy a marihuána termesztését magról oldotta meg, biztosította a megfelelő világítást, öntözést, melegítést és tápoldatozást, a termesztett növényeket később eladásra szánta. Áruba bocsátását megakadályozták a rendőrök, a férfi kapcsolatrendszerének