• hirek.png

Több csalásgyanús esetről érkezett információ az elmúlt hetekben a nyáregyházi közterület-felügyelethez. Már több esetben károsítottak meg idős személyeket azok, akik különféle tárgyakat "árultak" úgy, hogy becsengetnek házakhoz. Ezekről a tárgyakról később mindig kiderül, hogy töredékét sem érik a fizetett árnak. Volt olyan eset is, amikor 15.000Ft-ért kínálták valamit, mire az idős személy kinyitotta a pénztárcáját, mondta, hogy csak 20.000-ese van, a tolvajok azonnal kikapták a pénzt a tárcából és elmentek. Néhány napja "aszfaltozást" kínálók jelentek meg a községben azzal, hogy a szomszéd utcában aszfaltoztak és a maradék anyagot szeretnék lerakni. A községben nem zajlik ilyen beruházás, ráadásul kiderült, hogy nem is meleg aszfaltot terítenek, hanem ismeretlen eredetű mart aszfaltzúzalékot (száraz anyag), amelyet vízzel belocsolnak, hogy pár nap múlva majd összeáll. A közterület-felügyelet azt kéri, ne nyissanak ajtót ismeretleneknek