• hirek.png

Nem a fertőzéstől kell félnünk, hanem a betegségtől - ezt mondta dr. Rusvai Miklós virológus. A harmadik oltás felvétele az immunrendszer aktivizálását hivatott elvégezni. A szakember szerint a negyedik hullám már leszállóágban van, úgy gondolja, ősszel már nem fog ekkora gondot okozni a koronavírus.

Egymást érték a balesetek tegnap a térségben. Az M5-ös autópályán, a főváros irányába, a 33-as km-nél egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze. A torlódásban történt egy újabb baleset. A 38-as km-nél két kamion ütközött össze, amelynek következtében az egyik jármű az árokba borult. Az 5-ös főúton, Dabas és Alsónémedi között három személygépkocsi és egy teherautó ütközött össze. Majd Gyál térségében az M0-on négy tehergépkocsi karambolozott. A balesetek miatt a térségben több órára közlekedési káosz alakult ki. Csámpai Attilát, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjét hallják.

Hagyományt teremtenének az Érdi SzC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolában az állatmenhelyek támogatásából. A téli szünet előtti héten adományokat gyűjtöttek az iskolában az ócsai Szent Ferenc Állatotthon és az Anikó Állatotthon újonnan megnyitott táborfalvai menhelye számára. A diákönkormányzatos diákok népszerűsítették az akciót, amelynek eredményeként 65 kg kutya- és macskatáp, konzerv és jutalomfalat gyűlt össze. A támogatók hoztak még ágyneműket és takarókat is. A gyűjtésben a nappali tagozatos diákok mellett részt vettek a dolgozók  és az esti tagozaton tanulók is. December 18-án négy diákkal átadták az adományokat mindkét menhelynek. Az intézményben folytatni fogják ezt a kezdeményezést és hagyományt teremtenek ebből. Fontosnak tartják, hogy az ifjúság figyelmét felhívják az állatvédelem fontosságára és a felelős állattartásra. A diákok munkáját az iskola elismeri közösségi szolgálatként. A továbbiakban azt tervezik, hogy gyakrabban járnak ki a környékbeli menhelyekre társadalmi munkát végezni, és további adományokat gyűjtenek az árva állatok javára.

A Belügyminisztérium 3,6 milliárd forint összértékű pályázatot hirdet önkormányzati ingatlanok és infrastruktúra fejlesztésére, karbantartására - jelentette be Pogácsás Tibor, a tárca önkormányzati államtitkára. A pályázati támogatások segítségével megújulhatnak bölcsődék, óvodák, iskolák, háziorvosi rendelők, sportudvarok, önkormányzati utak, hidak, járdák és közös önkormányzati épületek. A támogatás a pályázat megjelenését követően felmerült költségekre vehető igénybe, célja az önkormányzati vagyon értékének megőrzése és a közszolgáltatások színvonalának javítása  - mondta az államtitkár. Pogácsás Tibor kiemelte, hogy az önkormányzatok működése biztosított, de a kormány a fejlesztésekhez támogatást nyújt többi között a belügyminisztériumi pályázattal és a Magyar falu programmal. A belügyminisztériumi pályázat benyújtási határideje február 4-e.

    A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a tárca évről évre pályázati támogatást nyújt az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztésekhez. Idén a 3,6 milliárdos pályázati támogatásból 1,3 milliárd jut kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények fejlesztésére, 2 milliárd belterületi utak, járdák, hidak felújítására és 300 millió az óvodai, iskolai és az utánpótlássport infrastruktúrájának fejlesztésére.

    A kötelező önkormányzati feladatot ellátó intézmények - bölcsődék, óvodák, háziorvosi rendelők, illetve közös önkormányzati hivatali székhelyek - fejlesztésére legfeljebb 40 millió forint igényelhető, óvodai, iskolai és utánpótlássport infrastruktúra-fejlesztésre legfeljebb 20 millió. A belterületi utak, járdák, hidak felújítására a 10 ezernél több lakosú települések 40 millió, az annál kevesebb lakosúak legfeljebb 20 millió forintot igényelhetnek. Tavaly júniusban Dabas, Gyál, Pilis 40, Hernád 21,4, Alsónémedi, Kakucs és Vasad 20, Délegyháza 19,8, Örkény 19,7, Felsőpakony 16,8, Pusztavacs 15,8, Inárcs 13,7 Ócsa 11,6, Tatárszentgyörgy 11,3 millió forintot nyert a Belügyminisztériumtól.

Elkezdődött a fenyőfák elszállítása a térségben. A DTKH az első negyedéves tájékoztatójában jelölte, mely napokon viszi el a fákat az ingatlanok elől. Az NHSZ ÖKOT területén ezen a héten és a 24-i héten gyűjtik össze a fákat, kizárólag a gyűjtőpontokon. Ők nem viszik el az ingatlanok elé kihelyezett fenyőket. Volenszki József, az NHSZ ÖKOT Nonprofit Kft. vezetője tájékoztatott.

Már 50%-os készültségi szinten van a monori bölcsőde. A beruházáshoz az állam 400 millió forintos támogatást adott, az önkormányzat pedig mintegy 590 millió forint önerőt tesz hozzá. Az egykori vásártér területén hatcsoportos bölcsőde jön létre, amely a Virág utcai bölcsőde tagintézményeként működik majd és 80 gyermeket tud fogadni. Az építkezés várhatóan 2022 októberében fejeződik be, azonban még az utat is ki kell építeni az intézményhez. Darázsi Kálmán polgármestert hallják.