• hirek.png

Sikeres az állatvédelmi jelzőrendszer Monorierdőn. Egyre több telefonhívás érkezik a közterület felügyelőhöz, aki lehetőségekhez mérten igyekszik a kóbor kutyák befogását valamint a nem megfelelő tartásukat illetően intézkedni. A településen kutyachip-leolvasót helyeztek üzembe, így könnyebb az elkóborolt állatok azonosítása. Holnap Sztereó című műsorunkban vendégünk lesz Joánovits Andrea, a Putrinka Állat és Természetvédő Alapítvány vezetője, akivel a felelős állattartásról, az állatvédelem jelenlegi helyzetéről beszélgetünk.

Nem szűnik meg a vasúti átjáró Lajosmizsén a Pacsirta utcánál a 142-es vasútvonal villamosítása miatt. Korábban arról volt szó, hogy az érintett földúton megszüntetik az átjárást. A Pacsirta utcán keresztül lehet eljutni Klábertelepre, így a földút napi használatban van. A bírálati terv szerint a Pacsirta utcai átjáró fény- és félsorompós biztosítással lesz kialakítva, vagyis az egyeztetések eredményeként az átjáró nem szűnik meg.

Új év, új tárlat az Ablak Galériában Pilisen. A könyvtár ablakában a covid-időszak óta minden hónapban más alkotó művei szerepelnek. A térségben élő amatőr képzőművészek számára jó bemutatkozási lehetőség a galériában való megjelenés. Az alkotásokat az utcáról tekinthetik meg az érdeklődők, bármikor, időkorlát nélkül. Malik Tamásné, a Csernai Pál Közösségi Ház vezetője mutatta be a januári alkotót.

Tavasszal 200 fával bővül Gyál faállománya. 2017 és 2022 között a Gyáli Faültetési Programban összesen 1 000 darab facsemetét ültetett el a városban az önkormányzat. A képviselő-testület eredményesnek ítélte a program elmúlt öt évét, ezért a 2022. novemberi testületi ülésen, a faültetési program folytatásáról döntöttek.Ennek értelmében idén tavasszal további 200 db, kétszer iskolázott fát ültetnek el, a korábban ültetett őshonos fajokból vegyesen, vagyis hárs-, kőris- és juharfák, közül választhatnak a lakosok. A faültetésre jelentkezőknek ki kell tölteni egy igénylőlapot, amelyet elektronikus úton a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kell visszaküldeni, vagy személyesen a Gyáli Polgármesteri Hivatal portaszolgálatán leadni. Az igénylési határidő március 15-e. A fák ültetését minden esetben – előzetes helyszíni elbírálást követően – a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft. szakemberei végzik az időjárás alakulásától függően.

Fatolvajokat fogtak a dabasi rendőrök. Január 19-én az erdejét szemlézte a sértett Tatárszentgyörgy határában, amikor észrevette 43 akácfájának a csonkját. A helyszíni szemle nemcsak a fákra, hanem az oda vezető útra is kiterjedt, így találták meg a rendőrök egy autó visszapillantó tükrének darabját. Néhány óra alatt azonosították a tettesek egyikét, akinek udvarán megtalálták a tükörhöz való kocsit. A melléképületben halomban álltak a frissen metszett akácok. A 22 éves, munkanélküli férfi és alkalmi munkákból élő, 19 éves barátja kétszer is megjárták az erdőt. Nem túráztak, hanem a láncfűrésszel kivágott fákkal rámolták tele a kocsit. Tervük szerint feldarabolva akarták eladni, hogy pénzhez jussanak, a bevételen pedig osztozkodtak volna. A közel 200 ezer forintot érő fát lefoglalták, visszaadják tulajdonosának - írja a police.hu.

Prauda Miklós kapta tegnap a Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjat. A város egyik legnagyobb kitüntetését minden évben a Magyar Kultúra Napja alkalmából ítélik oda. Prauda Miklós a hazai fotósélet kiemelkedő alakja, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnöke. 1958-ban született Dabas-Sáriban, a fotózással a 2000-res évek elején kezdett el komolyabban foglalkozni. Azóta számos hazai és nemzetközi fotópályázaton indult, ahol elismerték tehetségét. A kulturális díjat először 1999-ban adták át.