Kiemelkedő eredményt ért el a dunaharaszti Czakó Vince a Csehországban zajló Junior Open elnevezésű fallabda nemzetközi versenyen. A magyar korosztályos csapat tagjaként kategóriájában a 9. helyet szerezte meg. Czakó Attila, Vince édesapja és egyben edzője elmondta, a fiatal játékos nagyon korán kezdte a fallabdázást, 9 éves korában már ranglistás versenyeket nyert.
További sporthírek, riportok péntek esténként 19 órától a Lelátó című sportmagazinunkban!
Ne rendeljen senki fát a tuzifanagyker.hu oldalon - erre figyelmeztet a Pest Vármegyei Kormányhivatal. Hatósági áron kínálnak Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe azonban előre utalást kérnek a vásárlóktól. A gondosan felépített, tartalmában is megnyerő oldal hiteles felület látszatát kelti, azon többek között ügyfélszolgálati idő, hírblokk, valamint részletes leírás is megtalálható - ezt már a Nébih közölte. A Nébih-nél tett bejelentések szerint a vásárlók a megrendelést követően részletes visszaigazolást, tételes számlának tűnő kimutatást, valamint egy (két hónapja bejegyzett céghez tartozó) számlaszámot kaptak. Az utalást követően azonban a terméket már egyikük sem vehette át.
A dabasi Táncsics Mihály Gimnázium 19, míg az Ócsai Bolyai János Gimnázium 20 tanára csatlakozott a gördülő pedagógussztrájkhoz. Emiatt a dabasi gimnáziumban ma az első három órát tartják meg rövidített formában, az étkezést is lemondták, Ócsán igyekeznek helyettesítéssel megoldani a diákok felügyeletét. A Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskolában szintén ma sztrájkol 6 pedagógus. Itt a tanítási rend nem változik, helyettesítés lesz, illetve a tanulók étkezését is biztosítják. Infomációink szerint Táborfalván a Csurgay Franciska Általános Iskolában és Ócsán, a Halászy Károly Általános Iskolában tegnap volt munkabeszüntetés. Fontos, hogy minden esetben az a szülő, aki a sztrájk napján nem küldi iskolába a gyermekét, az intézmény házirendjében foglaltak szerint köteles a hiányzást igazolni.
Közel 15 kilométernyi földút újult meg Lajosmizse külterületén a napokban – tájékoztatott Fekete Zsolt alpolgármester. A jelentős mennyiségű őszi csapadék tönkretette Lajosmizse földútjait. Van, ahol már megtörtént a felújítás, de a sok eső miatt pár nap elteltével az utak állapota rosszabb lett, így a felázott, saras földutak javítását abba kellett hagyni. Az újév időjárása lehetővé tette, hogy újból elkezdődjön a földutak karbantartása. Már az év első napjaiban elkezdték a gödrös utak egyengetését. Az utakat talajgyalulták, kombinátorozták, majd hengerrel tömörítették. A munkákban a gazdák is segítettek saját gépeikkel. Bevetették a város új tömörítő hengerét is, amit egy önjáró hengerből alakítottak át tavaly ősszel - írja a baon.hu.
Járdafelújítást terveznek a Kossuth Lajos utcában, kiszélesítik a Gyöngyvirág utcát, parkolót terveznek a Balla Károly Általános Iskola mögé Csévharaszton, valamint egy gyalogátkelő épülne a Vasadi úton. Pulisch József polgármester arról beszélt, ha a Gyöngyvirág utcának nem sikerül a teljes felújítása pályázati pénzből, akkor azt saját erőből oldják meg. Emellett el kell kezdődnie idén a bölcsőde építésének.
Gyócsi Zoltán vehette át a Gyáli Közművelődésért Díjat. A magyar kultúra napján a Himnusz 200. születésnapját is ünnepelték az Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtárban. A Himnusztörténeti kiállítást - ami a könyvtárhoz vezető lépcsőház falán tekinthető meg - Nagy József Elek alpolgármester nyitotta meg, majd kezdetét vette a Színházteremben a városi ünnepség. A magyar kultúra napi ünnepségen Nagy József Elek mondott ünnepi beszédet, ezt követően pedig Lendvay-Kiss Anita önkormányzati képviselővel, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnökével átadták a Gyáli Közművelődési Díjat, amelyet idén Gyócsi Zoltán agrármérnök, nyugalmazott pedagógus vehetett át.