• hirek.png

30:23 arányban kikapott a Dabas KC az idei első bajnoki mérkőzésén. Ferencvárosi góllal kezdődött a mérkőzés, de sikerült lépés tartani velük és a 11. percben sikerült a vezetést is megszerezni. Innentől azonban 4 gólt lőtt zsinórban a Fradi és magához ragadta a kezdeményezést. Bár sikerült közelebb zárkózni, de a félidőben ismét 4 gól volt a vendégek előnye. A második játékrész elején sikerült gyorsan visszazárkózni és a 39. percben csak egy gól volt a különbség, de ezután ismét a vendégeknek jött ki a lépés és a félidő közepén visszaállt a 4 gólos különbség. A hajrában több hibát is vétettek a dabasiak, ezért nem volt esélyük a felzárkózásra, így nem tudtak meglepetést okozni és pontot szerezni az év első bajnoki mérkőzésén. Tomori Győző vezetőedzőt hallják.

Február 15-én szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőjében hazai pályán lép pályára a Dabas KC az OBO Arénában 18 órai kezdéssel a NEKA együttese ellen. 

Nincs lakosságot érintő intézkedés Monorierdőn, amelyet a rezsiemelkedés indokolt volna. A költségvetést érinti az energiaválság, a világítás és a fűtés volt a két terület, amelyből központilag visszavettek. A kormány által kiutalt támogatás nem fedezi teljes mértékben a kiesést, azonban ennek ellenére is jut valamennyi pénz fejlesztésre. Szente Béla polgármester elmondta, annyi fejlesztés nem lesz, mint tavaly, de valamennyit terveztek a költségvetésben erre a célra.

Külterületi utak újulnak meg Pusztavacson. A Vidékfejlesztési Program keretén belül a Vidékfejlesztési program Irányító Hatóság az Önkormányzati tulajdonú külterületi  utak felújítására benyújtott pályázatukat alkalmasnak minősítette. Az elnyert támogatás összege 258.781.199 Ft, amelyhez hozzájön az önkormányzat részéről 20.240.372 Ft önerő. A sikeres közbeszerzést  követően megújul a temetőbe vezető út. A "T" elágazástól a FO-FA Kft. sarkáig, erősített alappal 6,5m széles kétsávos, nagy teherbírású út épül szegélykövekkel, tovább a temetőig a belterületi utakhoz  hasonló 4m szélességben, zúzott kőből padkával. Ezen kívül megújul az Ország közepe Jeltoronyhoz vezető, még hiányzó külterületi út 5,5 m szélességben zúzott kőből épített padkával. Valamint a Cset Haraszt mögött lévő régi sertéstelepből vállalkozó által tojótyúkfarm átépítésével létrehozott területhez vezető utat is felújítják 5-5,5 m szélességben, szintén az út két szélén zúzott kő padkával. A projekt összköltsége 279.021.571 Ft. Várhatóan még a nyár folyamán elkészül mindhárom útszakasz.

Országos toborzókampányt indít a honvédség, hogy minél többen megismerhessék a honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel. Azt írták, a háború, a migráció és az Európát érő biztonsági kihívások rámutattak, hogy a veszélyek korát éljük, a béke és a biztonság felértékelődött. Hozzátették: Magyarország biztonságának és védelmének megerősítése érdekében a Magyar Honvédség megerősítése, megfiatalítása és modernizálása kiemelt feladat. Kiemelték: az elmúlt években sokat fejlődött a Magyar Honvédség, és jelenleg is zajlik a fiatalítás. Hozzátették: a most induló toborzási kampányban különösen azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akik készek és szeretnének tenni a haza, családjuk és szeretteik védelmében. Jelezték: a toborzási kampány a következő hónapokban nem csak a toborzási irodákban zajlik majd, hanem az interneten és különböző médiafelületeken, emellett országszerte toborzási rendezvényeket is tartanak.

Térségünkben Táborfalva hagyományosan katonatelepülés, a MH Anyagellátó Raktárbázisa az egyik legnagyobb munkáltató.

LED-es lámpatestekre cserélnék a közvilágítás lámpáit Örkényben. A képviselő-testület jóváhagyta a beruházást, amely újszerű és kedvező finanszírozással valósulhat meg - várhatóan 6-8 hónap alatt. A településről referenciautat szerveztek olyan településre, ahol már alkalmazzák ezt a konstrukciót. Kulcsár István polgármestert hallják a tapasztalatokról.

Kezdődik a Házasság Hete. Hazánkban 2023-ban tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Ezen a héten kezdődik a MásKép című műsorunk új évada a Dabas Televízióban, ahol az első vendég Nt. Hantos Péter református lelkipásztor és felesége, Hantos-Jarábik Klára. Az első adás fő témája a házasság, ezt járják körül a résztvevők Szabó Erika segítségével. A következő hetekben többek között bemutatkozik az új református lelkész házaspár, akik a dabasi gyülekezet élére érkeztek, de megismerhetik Prauda Miklóst, aki idén elnyerte a Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjat, vagy Végh László Flóriánt, aki helytörténész, családfakutató, és különleges kapcsolat fűzi a bugyi gyógyszertár történetéhez.