• hirek.png

 A felsőpakonyi Képviselő-testület tagjai egyhangúan úgy döntöttek, hogy személyesen is szeretnének hozzájárulni a nehezebb sorsú családok életéhez. A vírushelyzet okozta szűkösebb lehetőségeket enyhítendő, a Testület járványügyi gyűjtést szervez az önkormányzat elkülönített számláján. A képviselők felajánlották egy havi tiszteletdíjukat. Csatlakoztak hozzájuk a bizottsági tagok, és az önkormányzat munkatársai is. Az így összegyűlt összegből öt felsőpakonyi kisgyermek nyári táboroztatását finanszírozzák a révfülöpi táborban. Az összeg magába foglalja a táborozás költségeit, illetve a költőpénzt is.

Célzott közúti ellenőrzésbe kezd ma a rendőrség Pest megyében. Az ellenőrzések célja, hogy felhívják a figyelmet az évszaknak megfelelő, optimális profilmélységgel és nyomással rendelkező gumiabroncsok használatára – jegyezte meg Berzai Zsolt r. alezredes.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet után az autók megfelelő műszaki ellenőrzése még indokoltabb, hiszen számos család sokkal kevesebbszer mozdult ki otthonról, sok autó hetekig, hónapokig pihent a garázsban, vagy csak ritkán, kifejezetten rövid utat tettek meg vele – hangsúlyozta az ORFK-OBB főtitkára. A gumigyártó szerint még mindig él az autósok körében az a tévhit, hogy a puhább keverékkel készülő téli abroncsok jobban tapadnak melegebb időjárási körülmények között, azonban ennek éppen az ellenkezője igaz. A melegebb évszakban a téli abroncsok fékútja jelentősen megnő, irányíthatóságuk pedig rosszabb, mint a nyári gumiabroncsoké. A téli gumiabroncs meleg hőmérsékleti körülmények között jóval erősebben deformálódik, így nyáron sokkal kevésbé biztonságos, mint a szezonnak megfelelő társa.

 A 860 millió forintos, Európai Uniós támogatásból elkészül a város Integrált Településfejlesztési Stratégiája, felújítanak legalább nyolc helyszínt, új funkciókkal bővül a városközpont, az alulhasznosított területek aránya csökken, nő a biodiverzifikáció, valamint kialakítanak az Iskola-tó fölött, nád között ívelő tanösvényt oktatási-, nevelési célra. A beteg fák (tuják) kivágása és a koros fák ifjítása része a projektnek. Továbbá térfigyelő kamerarendszer, kerékpártámaszok, zöldfelület fenntartásához kapcsolódó eszközök, hulladékgyűjtők, padok stb. telepítését is tartalmazza a pályázat.

Saját apját lopta meg egy monori férfi. Még január 21-én éjszaka fúrógépeket, reflektort és más szerszámokat vittek el egy monori család ház garázsából, mintegy kb. 250 ezer forint értékben. Mivel a nyomozás nem vezetett eredményre, ezért azt felfüggesztették, egészen a június 24-én érkezett levélig, amely egy rendőrautó szélvédőjére tűzve érkezett. Ezután ugyanis egy helyi fiatal férfi lakásán megtalálták a lopott tárgyak jelentős hányadát. A kifosztott férfi 22 éves fiához is elmentek, aki kihallgatásakor elismerte, hogy aznap éjjel egy vele egyidős ismerősével autóztak apja házához. A zárat egy csavarhúzó és egy kalapács segítségével letörte, kirámolta a kocsiba amit értékesnek vélt, majd másnap ő jelezte apjának a betörést. A gyanú szerint a 22 éves férfi pénzszűkébe került, ezért lopta meg apját, hogy rendezhesse anyagi helyzetét. Ellene lopás gyanúja miatt folyik eljárás.

Holnap szentelik fel Bisztrai László atya mellszobrát Dabason. A Gyóni Katolikus Egyházközség és Dabas Város Önkormányzata június 28-án búcsúi szentmise keretén belül szentelteti Dabas díszpolgárának mellszobrát. Bisztrai László atya 1920. június 27-én született. 1953-ban a párt körlevelét nem volt hajlandó felolvasni, így 8 év börtönre ítélték. 1956-ban szabadult, majd Dunaharasztiba került káplánnak. 1972-ben 10 évig Ócsára került.  1983-tól 1990-ig Ladánybene plébánosa, majd 1990-től 2003-ig Dabas-Gyón plébánosa lett. Nyugállományban Dabas-Gyón Zárdakert Idősek Otthona lelkésze volt. 2001. március 15-én Dabas Város Önkormányzata Díszpolgári címet adományozott neki. 2003. július 6-án tartotta a gyóni katolikus templomban gyémánt miséjét. 2010. július 31-én hunyt el. Gábor Emese szobrászművész, a szobor alkotója elmondta, hogyan születik meg egy alkotás.

Néhány évbe telik, amire az Újhartyánra költözött autóipari beszállító eléri teljes kapacitását. A munka elkezdődött, így a város számíthat már jelentősebb adóbevételre is a gyártól, ami jól jön a kormányzati elvonások kompenzálására. A több mint 150 millió eurós befektetéssel épült, 63 ezer négyzetméteres üzem a kecskeméti Mercedes egyik beszállítója, közel 700 főt foglalkoztat. Schulz József polgármester arról beszélt, a jövő évi költségvetést nehéz tervezni, hiszen nem tudják, a cégeket hogyan érintette a válság.