• hirek.png

Több őszi programot szerveznek át a dabasi óvodákban. Az eddig nyílt, családi rendezvényeket szorítják belső keretek közé, így a szülők nem lehetnek jelen egy-egy tematikus programon. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának útmutatásait ők is figyelembe veszik, mondta Tóth Szilvia, a Dabasi Egyesített Óvodák vezetője.

 9 órakor kezdődik a focibajnokság, majd a Bátki János Nyugdíjas Klub ebédre hívja a vendégeket. Egész nap gokartozás, kisvasutazás, népi- és sportjátékok, valamint kézműves foglalkozás várja a gyerekeket.

Új módszerrel, átutalással kérnek pénzt az unokázós csalók, hívja fel a figyelmet a rendőrség. Egy 77 éves asszony példáján keresztül mutatják be, mi az új módszer lényege. Az ismeretlen elkövetők augusztus 29-én az unokázóktól megszokott késő esti órák helyett kora délután vezetékes telefonján felhívtak egy 77 éves asszonyt. Az idős hölgynek a telefonáló azt hazudta, hogy ő maga rendőr, és hogy unokáját baleset érte, akit a mentők kórházba vittek. A telefonáló férfi azt is elmondta az ijedt idős asszonynak, hogy amennyiben egy megadott számlaszámra egy órán belül átutal kétmillió forintot egy pénzátutalási szolgáltatónál, úgy minden rendben lesz. Eddig a készpénzt és az ékszereket preferálták a unokázós csalók, szóval ez egy újabb "trükk" ebben az elkövetési formában. A nagymamának a beszélgetésben nyomatékosan felhívták a figyelmét, hogy ne keresse a balesetben megsérült unokáját telefonon, és a baleset helyszínére se menjen. Legutóbb az újlengyeli polgárőrök hívták fel a figyelmat arra, hogy a 29-es körzetben is aktivizálták magukat az unokázós csalók.

 A szervezők kiadtak egy közleményt, amely szerint a járványhelyzet miatt az 500 főnél nagyobb rendezvény megtartására nem kaptak engedélyt. A sokakat megmozgató eseményt várhatóan 2021 tavaszán rendezik meg.

Szilágyi István, a Dabas VSE KC kézilabda klub szakmai vezetője is helyet kapott a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának 11. Férfi tagjait felsoroló listán. A Kézisek kézise választáson a szakmai zsűri megválasztotta az idén megalapított Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka első 10 női és férfi tagját. A 11. tagokat a szurkolók választhatják meg, Kulcsár Anita után egy férfi játékos is a legendák közé kerülhet. A 16 jelölt neve között megtalálható Szilágyi István is, a dabasi klub szakmai vezetője és az NBI-es csapat edzőpárosának tagja.

Szilágyi Istvánra a dabashandball.hu oldalon keresztül, a róla szóló cikkben található linken lehet szavazni.

Újabb 72 győztes pályázót hirdetett a Miniszterelnökség a Magyar Falu Program részeként korábban közzétett, orvosi rendelők fejlesztését célzó pályázati kiírása kapcsán. A támogatás az ötezer fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települések számára új, többcélú egészségügyi létesítmény létesítését vagy már meglévő önkormányzati tulajdonban lévő létesítmény átalakítását, felújítását, korszerűsítését illetve az ezzel kapcsolatos berendezések, eszközök beszerzését teszi lehetővé. A kormány a Magyar Falu Programon keresztül 2019 óta eddig, több mint tizenkét milliárd forintot fordított az egészségügyi alapellátás fejlesztésére. Orvosi rendelők fejlesztésére összesen 405 település pályázott sikerrel. A Magyar Falu Program kiemelt célja az ötezer lélekszám alatti vidéki kistelepülések hátrányainak mérséklése, a népességcsökkenés megállítása és az életminőség javítása.

A térségből Újlengyel orvosi rendelő fejlesztésére 28,8 millió forintot, orvosi eszközbeszerzésre 2,9 millió forintot nyert. 

Az orvosi eszközbeszerzésre Dánszentmiklós 1,6, Hernád 2,3, Inárcs 2,4, Táborfalva 2,9 millió forintot nyert.