• hirek.png

Több mint 30 ócsai földművest részesítettek elismerésben a 4. Földművesek Napján. Az Aranykorona Alapítvány által rendezett eseményen beszédet mondott Bukodi Károly Ócsa polgármestere, Harasztia Attila Csokonyavisonta polgármestere, örökös fővédnök, prof. Sinóros-Szabó Botond az MTA tagja és Feldman Zsolt az FVM államtitkára.

A rendezvény fő célja a földművesek munkájának megbecsülése, így több mint 30 ócsai gazdát részesítettek elismerésben.

Komoly gondokat okozott a vírushelyzet az ország költségvetésben. Az államról nem választhatók le az önkormányzatok, így nekik is hozzá kell járulni a költségvetési hiány csökkentéséhez. Az önkormányzatok takarékosságra kényszerülnek, a rendezvényeiken néhány millió forintot ugyan spórolnak, de a védekezésre sok pénz elment. Pánczél Károly országgyűlési képviselő mutatott rá az összefüggésekre.

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki késsel vetett véget egy vitának Vecsésen. Az elfogott és előállított férfi kihallgatásakor azt vallotta, alig négy óra leforgása alatt négy liter bort ittak meg cimborájával, miközben a vecsési ház telkén kertészkedtek. Miután bementek a konyhába összevesztek, arra azonban nem emlékezett, hogy min. Vita közben felkapott egy kést, beledöfte áldozatába, majd mentőkért telefonált. A mentők azonban már nem segíthettek, az 57 éves férfi meghalt. A késelőt a rendőrök őrizetbe vették.

 A projekt során megszépül az állomás környezete, P+R parkolót, kerékpártárolót alakítanak ki a vasút mindkét oldalán, parkosítanak, fákat ültetnek, zöld felületek jönnek létre, ahova padokat is kihelyeznek, de lesznek napelemes kandeláberek és ivókút is. A zöldfelület kialakítása során néhány fát kivágtak, de arra törekedtek, hogy a lehető legtöbb fát meghagyják a területen, amelyet a kertész véleménye szerint érdemes volt megtartani. Az állomás épülete egyelőre nem kerül átépítésre, erről ugyanis még nem született meg a végleges döntés a MÁV Zrt.-nél, azonban a peronon fedett utasbeállók létesülnek.  A Kőrösi utat az állomás épületével összekötő földút szeptember elején került hivatalosan is a város tulajdonába, így megkezdődhet a szilárd burkolatú út kiépítése, ami mellett járda is helyet kap majd. A munkálatok várhatóan még idén véget érnek. A projekt mintegy 166,2 millió forintból valósul meg, amelyet Gyál Város Önkormányzata finanszíroz. A munkavégzés miatt a vasúti közlekedésben nem várható fennakadás.

Ma derülhet ki, hogy vasárnap lesz-e Orosháza-Dabas VSE KC NBI-es férfi kézilabda meccs. A mérkőzés megrendezése attól függ, találnak-e koronavírus-fertőzöttet az Orosháza játékosai között, ugyanis már játszottak a Komló ellen, ahol találtak fertőzöttet. Tomori Győző, a Dabas VSE vezetőedzője azt mondta, rengeteg idejük van befejezni a bajnokságot.

Útépítési munkák kezdődtek Üllőn. Önkormányzati beruházás keretében felújítják a Bozsik József krt-at., a Hajós Alfréd, a Kutasi György, a Papp László és a Puskás Ferenc utcákat. Az építési munkálatok miatt a gépjárműforgalmat időszakosan, illetve az érintett ingatlanokra történő be- és kijutást időszakosan, előre egyeztetve, korlátozzák. Ezek időpontjairól minden esetben előzetesen értesítik az érintett ingatlanok tulajdonosait.