• hirek.png

 A projekt során megszépül az állomás környezete, P+R parkolót, kerékpártárolót alakítanak ki a vasút mindkét oldalán, parkosítanak, fákat ültetnek, zöld felületek jönnek létre, ahova padokat is kihelyeznek, de lesznek napelemes kandeláberek és ivókút is. A zöldfelület kialakítása során néhány fát kivágtak, de arra törekedtek, hogy a lehető legtöbb fát meghagyják a területen, amelyet a kertész véleménye szerint érdemes volt megtartani. Az állomás épülete egyelőre nem kerül átépítésre, erről ugyanis még nem született meg a végleges döntés a MÁV Zrt.-nél, azonban a peronon fedett utasbeállók létesülnek.  A Kőrösi utat az állomás épületével összekötő földút szeptember elején került hivatalosan is a város tulajdonába, így megkezdődhet a szilárd burkolatú út kiépítése, ami mellett járda is helyet kap majd. A munkálatok várhatóan még idén véget érnek. A projekt mintegy 166,2 millió forintból valósul meg, amelyet Gyál Város Önkormányzata finanszíroz. A munkavégzés miatt a vasúti közlekedésben nem várható fennakadás.