• hirek.png

A Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Ovádi Pétert Nagy István, az agrártárca vezetője - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Ovádi Péter október 1-jétől látja el hivatali teendőit. A miniszteri biztos felméri az országos kóborállat-helyzetet, és javaslatot tesz az országos ivartalanítási program kialakítására. Emellett felméri az országban található gyepmesteri telepek állapotát, és javaslatot tesz azok fejlesztésére.

 Munkakörébe tartozik még, hogy felhívja a lakosság figyelmét a felelős állattartás szabályaira, amellyel kapcsolatban szükség szerint konzultációt kezdeményez. A miniszteri biztos a kormányzat és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek között szorosabb együttműködésre törekszik, illetve javaslatot tesz az érintett minisztériumokkal és szakmai szervezetekkel együttműködve az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény felülvizsgálatára.

Térségünkben több állatmenhely működik, így Ócsáról, Ladánybenéről és Hernádról is lehet állatot örökbefogadni. Kolák Anikó, a hernádi Együtt az Állatokért Alapítvány elnöke egy korábbi műsorunkban elmondta, nem minden jelentkezőnek adnak kutyát.

 Legutóbb 21-27-re kikaptak a tatabánya ellen a dabasiak, amelyről Tomori Győző edző úgy nyilatkozott: a legnagyobb pozitívum, hogy mérkőzést tudtunk játszani. A védekezés kezd egyre jobban összeállni, de támadásban csökkenteniük kell a ki nem kényszerített hibák számát - így értékelte a csapat teljesítményét a mester.  

Jövőre lesz Cziffra György világhírű zongoraművész születésének 100. évfordulója. Ebből az alkalomból a kormány Cziffra György-emlékévvé nyilvánítja a 2021. február 1. és 2022. május 31. közötti időtartamot. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapján az emlékév megvalósítására 500 millió forint központi költségvetési forrást biztosítanak. A miniszterelnök által aláírt dokumentum szerint a büdzsé Miniszterelnökség fejezetében 2021-ben legfeljebb 400 millió, 2022-ben legfeljebb 50 millió forintot különítenek el erre a célra. Emellett az emlékév megrendezéséhez szükséges feladatok ellátása érdekében további 50 millió forint költségvetési forrást a Külgazdasági és Külügyminisztérium javára biztosítanak.

A térségben Örkényben őrzi zeneiskola a világhírű zongoraművész nevét. 

Nem volt még igazolt koronavírus-fertőzött Dánszentmiklóson. Sipeki Zsolt polgármester azt mondta, a fertőzéshullám eddig nem viselte meg a települést, hiszen hatósági megfigyelés alá is kevesen kerültek, ráadásul a központi pénzelvonás okozta költségvetési lyukat sikerült befoltozniuk.

Több teherautónyi, bontásból származó hulladékot borítottak le ismeretlenek az 51-es út keleti oldalán, azonban a szemetelőt sikerült elkapni. A Dunaharaszti Városi Rendészet közterület-felügyelői adatgyűjtésbe kezdtek, majd napokon át figyelték a területet. Sikerrel jártak: meglett az elkövető. Az utóbbi időben többször is sikerrel jártak a rendészek, felhasználva a nemrég beszerzett, áthelyezhető kamerákat éppúgy, mint a hulladékból nyert adatok felhasználását; folyamatosan járőröznek, de sokszor napokon át figyelik az elkövetők által kedvelt helyeket. Ez az eset azonban még őket is megdöbbentette. Hatalmas mennyiségű, épületbontásból származó hulladékot fedeztek fel Dunaharasztiban, a Déli Iparterület közelében. Az adatgyűjtés során segítségükre voltak a környékbeli cégek is, majd figyelőszolgálatot állítottak fel, és tetten érték a teherautót. Gyorsan fény derült a megbízó személyére is, akit a jegyző azonnal a Polgármesteri Hivatalba idézett. A Hivatal a szükséges jogi lépéseket megtette, ezeken túl a hulladékot lerakóba kell szállítania az elkövetőnek, amit igazolnia kell.

Tatárszentgyörgy Község Önkormányzata 32 millió Ft pályázati támogatást nyert a Belügyminisztérium által kiírt felhíváson, így még ősszel felújítják a Dózsa György utcát, és tavasszal az Alkotmány utcában megépül a járda.

Tervezik továbbá a Béke utca, a Kis köz és a Posta épülete melletti üres terület rendezését is. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a településen saját forrásból készült el a járda a Kinizsi utcában, illetve szeptemberben befejeződött a Kossuth Lajos utca utolsó szakaszának aszfaltozása is.