• hirek.png

A Halottak napja közeledtével a temetőlátogatás és a gyászszertatásokon való részvétel szabályaira hívta fel a figyelmet a kakucsi polgármester. Kendéné Toma Mária a közösségi oldalán arra hívja fel a figyelmet, hogy a gyászszetartásokon minél kevesebb hozzátartozó vegyen részt és kerüljék a részvétnyilvánítás közbeni kézfogást, ölelést. Ezen kívül a maszk viselése itt is fontos, valamint a távolságtartás azoktól, akikkel nem egy háztartásban élünk. 

Dabasi fogathajtók is szerepelnek a franciaországi Pau-ban rendezett XI. Egyesfogathajtó Világbajnokságon. Előzetesen 57 hajtó 19 országból adta le végleges nevezését a versenyre, öt nemzet visszalépett, így jelenleg 14 nemzet részvételére számítanak a szervezők. A világbajnokságok történetében még magyar fogathajtók sem egyéniben, sem csapatban nem szereztek dobogós helyezést. Az eddigi világbajnokságokon 18 magyar indulót jegyeztek fel. Egyéniben a legjobb magyar eredmény a negyedik világbajnokságán induló dabasi Lantos Gábor nevéhez fűződik: 2008-ban a 15. helyen végzett, míg csapatban ugyancsak a 2008-as világbajnokságon elért 10. helyezés  volt a legjobb magyar eredmény a világbajnokságok történetében, amely - Lantos Gábor, a szintén dabasi Szilágyi Zsolt, és Jámbor Vilmos - nevéhez fűződik.

Most Magyarországot - Demkó Zsolt, Kun Andrea, Lantos Gábor és a dabasi Pál István Zoltán fogja képviselni Pau-ban. 

Tartós élelmiszert és ruhákat gyűjtenek Inárcson egy háromgyermekes családnak. Az Inárcsi Polgármesteri Hivatal és az Inárcsi Nagycsaládosok Szeretet Egyesülete ruha- és élelmiszeradomány gyűjtést szervez egy nehéz helyzetben lévő, háromgyermekes édesanya és annak családja részére. A családfőt baleset következtében intenzív osztályon ápolják, így a család váratlan és súlyos krízishelyzetbe került. A legnagyobb szükség tartós élelmiszerekre, valamint ruházatra van egy 6 éves kisfiú és egy 11 éves kislány számára.

Az összegyűlt adományokat folyamatosan juttatják el a család részére.

Újabb korlátozó intézkedéseket vezetett be a vasadi önkotmányzat az erősödő járványveszély miatt. A legutóbbi ülésen a képviselő-testület tagjai fertőtlenítésről, változó munkarendről is döntöttek. Az óvodánál zsilipet alkalmaznak, és akárcsak az általános iskolában, itt is testhőfokot mérnek reggelente. Minden vasadi közintézményben kötelező használni a szájmaszkot. A témákról Marton József polgármester beszélt a Williams Televízióban.

Elküldte a településen élők igényeit Nagy János felsőpakonyi polgármester a Budapest Fejlesztési Központ megkeresésére. A Budapest-Lajosmizse vasútvonal nagyszabású fejlesztése kapcsán kérték ki az érintett települések véleményét. A vasútvonal a régió lakosságának egyik legfontosabb közlekedési eszköze – Felsőpakony esetében az egyetlen tömegközlekedési lehetőség, így a felújítással a helyiek régi és jogos igénye teljesülne - fogalmaz a polgármester.

A pálya és a rajta közlekedő járművek rossz műszaki állapota, a késések és járatkimaradások okán a lakosság eddig is többször kérte az önkormányzat segítségét, közbenjárását, sőt, az önkormányzat eddig is több ízben egyeztetett a MÁV illetékes vezetőivel a felsőpakonyi állomás korszerűsítéséről, váróterem építéséről, a peron felújításáról – akár közös projekt eredményeképp. Legutóbb azt a választ kapták, hogy várják meg a központi beruházás részleteit és jelezzék az igényeiket. Felsőpakony Nagyközség lakosságának érdekében a helyi igények között a legfontosabb beruházás egy korszerű, zárható, fűthető, mosdóval és jegypénztárral ellátott váróterem létesítése lenne.

Továbbá indokolt a P+R parkolók bővítése kapcsán további fedett kerékpártároló kialakítása.

A peron felújítása mellett a belterületen, az állomás mellett elhelyezkedő vasúti átjáró jelzőberendezéssel történő ellátása is szükségszerű lesz, főképp annak tükrében, hogy a fejlesztések révén a vonatok menetsebessége is emelkedik majd.

Idén rendezik a XXX. Gyáli Téli Tárlatot. Az idén jubiláló tárlat elsősorban a városban élő, városhoz kötődő, illetve a Pest megyében élő alkotóművészek seregszemléje. Most ismét megrendezik a kiemelt érdeklődéssel kísért kiállítást.

A pályázatra képzőművészetet gyakorló festőművészektől, szobrászoktól, grafikusoktól, fotóművészektől, textilművészektől várnak 2020-ban készült pályaműveket. A szakmai zsűri által válogatott kiállításba 30 alkotást választanak ki. A tárlat 2021-ben a Magyar Kultúra Napjáig tekinthető meg.

A Magyar Kultúra Napjától a három díjazott alkotónak – 2021-ben – lehetőséget kínálnak önálló bemutatkozásra. 

A tárlatra a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő végzett, vagy művészeti tanulmányokat jelenleg végző alkotók pályázhatnak, illetve pályázhatnak Gyálon élő hivatásos alkotók vagy Gyálon élő, Gyálhoz kötődő nem hivatásos, autodidakta alkotók is. A benyújtott alkotás mellé rövid, a képzőművészeti életutat és tevékenységét bemutató (maximum 3000 karakter) szöveg és egy portréfotó (300 dpi) elektronikus benyújtása is szükséges. Eredményhirdetés a tárlat megnyitóján 2020. december 4-én 18 órakor.