• hirek.png

Átadták a Millennium téri játszóteret Ócsán. A játszótér egy korábbi játszótér helyén valósult meg. Kialakításának fő szempontja az volt, hogy az eltérő korosztályok (3-5 éves és 5-12 évesek) egymást nem zavarva, külön is tudják használni a teret, ennek érdekében egyértelmű tereptárgyak választják el a két csoport területét. Különböző hinták, mászóvár, trambulin szolgálja a gyermekeket, a szülők pedig a parkosított területről tarthatják szemmel őket. 

A gyerekek Bukodi Károly polgármestertől, valamint Pánczél Károly országgyűlési képviselőtől vehették át a felújított játszóteret, amelyet Nt. Hantos Péter református lelkész és Papp Barnabás baptista lelkipásztor áldottak meg.

A beruházás 36 millió forintba került.

Elmarad a mai Honvéd II - Monor NBIII-as labdarúgó mérkőzés, mert a Budapest Honvéd első csapatánál több játékosnak és edzői stábtagnak lett pozitív koronavírus-tesztje a legutóbbi vizsgálatok során.

A klub nemrég tett közzé egy rövid közleményt a honlapján, ebben azt írják, az érintettek karanténba vonultak, a negatívra tesztelt keret és szakmai stáb többi tagját pedig újra fogják tesztelni. Megírták azt is, hogy a Honvédnál szigorú egészségügyi protokoll szerint működnek. Az első csapat hermetikusan elzárva végzi a munkáját, a klub alkalmazottait folyamatosan tesztelik, az akadémia helyiségeit pedig folyamatosan fertőtlenítik. Elővigyázatosságból azonban lemondták a mai meccset is.

Elmarad a mai pilisi búcsú. Hajnal Csilla polgármester tájékoztatása szerint a kialakult járványhelyzet és a koronavírus-járvány második hullámának emelkedő esetszámai miatt nem biztonságos a rendezvény lebonyolítása. A fertőződések elkerülése végett tartózkodni kell a tömegrendezvényektől, a közeli kontaktusoktól. Ezt a városi búcsú alkalmával nem tudják garantálni, így az idei rendezvény elmarad. 

Állatkínzót keres a lajosmizsei rendőrség. Egy kutyát sétáltató nő hívta a Mentsvár az Állatokért Alapítványt, mert Klábertelepen egy zsákban egy kutya tetemét találta. A közepes testű kutya száját szigetelőszalaggal átkötözték és az elsődleges szemle szerint agyonverték az állatot. Az állatvédők értesítették a rendőröket, valamint állatorvosi boncolást kértek. Közben jelentkezett  egy szemtanú, aki látta, hogyan került oda a zsák. Pontos személyleírással szolgált a rendőröknek, azonban további tanúk jelentkezését is várják.

Fertőtlenítésre hivatkozva próbálnak fehérbe öltözött ismeretlenek lakóházakba bejutni - figyelmeztetett a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese, hangsúlyozva, ilyen tevékenységről az illetékes önkormányzat előzetes értesítést küld. Kiss Róbert alezredes hozzátette: a járási, illetve a kerületi tisztifőorvos rendelkezik a fertőzött terület, tömegközlekedési eszköz, lakóház fertőtlenítéséről, amelyet magáningatlanok esetében kizárólag szükség szerint rendelnek el, például árvizek után.

A fertőtlenítési feladatot a tisztifőorvos egyezteti az önkormányzattal, amely előzetesen értesíti az érintettet a mentesítés időpontjáról - mondta.

Kiemelte: azt kérik, ha ismeretlenek fertőtlenítési feladatra jelentkeznek, és előzőleg a települési önkormányzat nem küldött erről értesítést, az állampolgárok vegyék fel a kapcsolatot a járványügyi hatósággal vagy az önkormányzattal.

A csalók színes, önkormányzati fejléccel és pecséttel ellátott papírt lobogtatnak. Azokat akik nem engedik be őket, nagyösszegű bírság kiszabásával fenyegetik.

Elfogadta a képviselő-testület Vecsés város következő ötéves gazdasági programját. Az 5 éves ciklusra (2020-tól 2025-ig) vonatkozó program azokra a teendőkre helyezi a hangsúlyt, amelyek megvalósítása az önkormányzat céljai között szerepel. Szlahó Csaba polgármester elmondta, a koronavírus-járvány nehezíti ezeknek a céloknak a megvalósítását, hiszen a pandémia következtében idén nagyjából 1 milliárd forinttal kevesebb adóbevételre számíthat az önkormányzat, ami hosszú távon hatással lesz a városra. A képviselő-testület mindig szem előtt tartotta Vecsés gazdasági stabilitását, ezért a korábbi évekhez hasonlóan eztán is csak olyan mértékű fejlesztésbe fog bele, ami nem veszélyezteti a város biztonságos működését.

Jövőre 15 millió forinttal csökkenhet a város adóbevétele. A reklámhordozó felületek használata után fizetendő adó 2018. január 1-je óta az építményadó körébe tartozik, ezért az önkormányzatok szedték be a vállalkozásoktól. A kormány idén július 15-étől hatályon kívül helyezte az erre vonatkozó rendelkezéseket, az önkormányzat helyett jövőre az állam lesz jogosult a reklámhordozók után fizetendő adó beszedésére. A városban 11 nem vecsési székhelyű vállalkozás mintegy 15 millió forint adót fizetett volna be 2021-ben a reklámhordozók után. Ez az összeg jövőre az állami költségvetésbe vándorol, Vecsés adóbevétele pedig tovább csökken.