• hirek.png

Karácsony alkalmából tartós élelmiszer-csomagokat osztott ki az önkormányzat a rászoruló vecsési családoknak. A csomagok értéke egyenként 5000 forint, az alapvető élelmiszerek mellé pedig csokoládé, kakaó és kávé is került.

– Az önkormányzat minden évben kétmillió forintot különít el erre a célra, idén ebből az összegből 350 élelmiszercsomagot tudtak összeállítani. A csomagok kiosztása az elmúlt évekhez hasonlóan a Család-és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ és a Gondozási Központ munkatársai, illetve a képviselő-testület ajánlása alapján történt. A kiosztást a szociális intézmények munkatársai és a képviselő-testület segítette. Tavaly a Gondozási Központban ünnepség keretében adták át a csomagokat az időskorú klubtagoknak, de idén ez a program a járványhelyzet miatt elmaradt – mondta Skribekné Komár Ágnes önkormányzati képviselő.

Nem szavazták meg a parlamenti képviselők a Pest megyei választókerületek módosítását. Tíz Pest megyei országgyűlési választókerület határát kell módosítani - köztük a dabasit és a monorit, mert választópolgáraik száma húsz százalékkal eltér az országos átlagtól. A javaslatot eredetileg Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda augusztusban nyugdíjba vonult elnöke állította össze, és múlt héten a törvényalkotási bizottságban a kormánypárti képviselők is megszavazták. Tegnap azonban mégis máshogy döntöttek. A választási törvény szerint a parlamentnek még idén döntenie kell a változtatásokról, mert egy évvel a választások előtt már nem lehet hozzányúlni a körzethatárokhoz.

Súlyos baleset történt tegnap reggel az M5-ös autópályán, ahol egy Mercedes terepjáró hajtott bele nagy sebességgel egy munkásokat szállító Volkswagen Transporterbe Újhartyán térségében. A Budapest felé tartó kisteherautó az árokba fordult, az ütközés következtében a 4 utas egyike a teherautó hátsó üléséről kirepült a járműből és a helyszínen életét vesztette. 

Már Vecsésen is lehet szelektíven gyűjteni a használt sütőolajat. A Vecsési Városgondnok Nonprofit Kft. telephelye előtti parkolóban az erre a célra kihelyezett gyűjtőedény az üveggyűjtő sziget mellet található. A gyűjtés rendszeresen tisztított és karban tartott gyűjtőben, cseppmentesen történik. A sütőolajat vagy zsiradékot eredeti csomagolásban, zárt műanyag palackban vagy befőttesüvegben kérik a gyűjtőbe helyezni. Tilos az edényzetbe folyadékot önteni illetve veszélyes hulladékot elhelyezni. A szelektíven összegyűjtött olaj 100%-ban újrahasznosításra kerül, bioetanol készül belőle.

Minimális szerepvállalást kért a bejegyzett vállalkozásoktól Újlengyel polgármestere. Petrányi Tamás amiatt kereste meg a vállalkozásokat, hogy mivel náluk nincs iparűzési adó, az állam viszont jelentős bevételeket vett el a településektől, minimálisan járuljanak hozzá Újlengyel gazdálkodásához. A település költségvetése azt mutatja, mintegy 31 millió forint hiányzik most ahhoz, hogy a megnyert pályázatok megvalósuljanak és az intézmények működése biztosított legyen.

Sikerrel működik a hernádi Angyal-csoport. A 352 tagból álló csoport egész évben dolgozik. A felajánlásokért tartós élelmiszert kérnek, amelyeket felajánlanak a rászorulóknak. Vízi Katalin, az önkéntes csapat egyik vezetője volt rádiónk vendége.