• hirek.png

28,5%-os a lakosság átoltottsága Újlengyelben. Petrányi Tamás polgármester tájékoztatása szerint a koronavírus járvány harmadik hulláma sokkal jobban megviseli a településen élőket, mint az előzőek. A településvezető arra hívja fel a figyelmet, hogy a járvány helyi terjedése esetén megfigyelhető, hogy mind horizontálisan, mind vertikálisan három vagy akár négy háztartásnyira is elterjedt a járvány egyetlen pontból. Ez annak a következménye, hogy sokan nem vették komolyan sem a tüneteket, sem pedig a karantén szabályait. 

Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat a kistelepülési helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, egyházközségek és civil szervezetek a Magyar falu programban - tudatta a Miniszterelnökség. A Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos által jegyzett közleményben azt írták, hogy a Falusi Civil Alap közel 5 milliárd forintos keretéből a falvakban működő egyesületek, alapítványok az idén is négy célra pályázhatnak. Közlésük szerint ingatlanberuházási, -felújítási támogatás esetén 6 millió forint, gépjárműbeszerzési támogatás esetén 5 millió forint, eszközbeszerzés és programszervezési támogatás esetében pedig maximálisan 2-2 millió forint igényelhető.  Az önkormányzatok a tulajdonukban lévő közterületi játszóterek és óvodai játszóudvarok építésére, kialakítására, felújítására, eszközök és felszerelések fejlesztésére, beszerzésére nyújthatnak be pályázatot. Az erre a célra rendelkezésre álló keretösszeg 1,5 milliárd forint.

    A közlemény szerint saját tulajdonú temetőik infrastrukturális fejlesztésére a települési önkormányzatok mellett a történelmi egyházak is igényelhetnek támogatást, melyre a kormány összesen 3 milliárd forintot biztosít.

Elkezdődött a munka a bugyi bölcsődében. A 2018-as pályázatból megépített intézményhez 317 millió forintot adott a Pénzügyminisztérium, az önkormányzat pedig 136 millió forinttal járult hozzá a 40 gyermek ellátásához elegendő épület megépítéséhez. A tervek szerint május első munkanapján már gyermekeket is fogadnak - mondta Nagy András Gábor polgármester.

Magyarországnak továbbra is ki kell állnia az európai őshonos nemzeti kisebbségek mellett - mondta Pánczél Károly, az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának elnöke az MTI-nek, annak kapcsán, hogy az Országgyűlés szerdán kezdte tárgyalni a Minority SafePack európai polgári kezdeményezésről szóló határozati javaslatot.

    Az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét célzó Minority SafePack aláírásgyűjtése 2017-ben indult az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szervezésében, amelyet a nemzeti összetartozás bizottsága és az Országgyűlés is támogatott.

    Pánczél Károly hozzátette: az aláírásgyűjtés 2018 tavaszán sikerrel zárult, a kezdeményezők a szükséges egymillió helyett 1,1 millió érvényes támogató nyilatkozatot gyűjtöttek össze a szükséges hét helyett tizenegy tagállamban.

    Az Európai Parlament is támogatta a kezdeményezést, de az Európai Bizottság teljes egészében elutasította azt, ezzel pedig semmibe vette az európai polgárok akaratát - fogalmazott a politikus. Hozzátette: a bizottság a döntésével elmulasztotta azt a történelmi lehetőséget, hogy foglalkozzon az európai őshonos nemzeti kisebbségek nyelvének, hagyományának, kultúrájának védelmével.

    A bizottsági elnök jelezte: az őshonos nemzeti kisebbségek ügye "nem csak magyar ügy", összesen 50 millióan élnek őshonos nemzeti kisebbségiként valamely uniós tagállamban.

    Pánczél Károly közlése szerint az Európai Bizottság döntése után szolidaritási mozgalom indult el Európában, ehhez csatlakozna a határozati javaslattal Magyarország is.

    Sztereó című műsorunk vendége ma 9 órától Pánczél Károly lesz, akivel többek között erről is beszélgetünk.

Három utat látnak el új aszfaltréteggel Albertirsán. Ezen kívül külterületi utakat szeretnének renoválni állami támogatással, de ezen pályázat kiírása még nem biztos - mondta Fazekas László polgármester.

Készül az infrastruktúra Felsőpakonyon, a Vasút utcában. A település terjeszkedik, ez az új terület nemrég épült be. Jelenleg az internet- és kábeltelevízió-szolgáltatás földkábeleit húzzák. A lakóparkban már minden telket eladtak, ezért, a betelepülők nagy száma miatt volt szükség a bölcsőde megépítésére és az óvoda bővítésére. Korábban a szintén új területen, a Wass Albert utcában készült el a közvilágítás.

Mivel az iskolát is egyre többen látogatják, gyalogátkelőt és parkolóhelyeket alakítanak ki az intézmény közelében.