Kb. 4000 lakos részesült oltásban, ebből kb. 1000 fő már a második vakcinát is megkapta Gyálon. Az adatok hozzávetőlegesek, tartalmazzák a helyben beoltottakat és oltópontra beküldötteket, azonban nem tartalmazzák a külön beoltott egészségügyi, oktatási, valamint rendvédelmi dolgozókat. A 65 év feletti regisztráltak döntő többségét már beoltották, és a 60-65 év közöttiek jelentős részét is. Jelenleg már olyan jegyzékeket kapnak a háziorvosok, amelyeken az összes regisztrált, de még be nem oltott páciensük szerepel. Így minden háziorvos a számára megküldött, rendelkezésre álló vakcinák számának, és az oltópontra beküldhető páciensek számának ismeretében tud dönteni arról, hogy a rendelkezésére álló orvosi információk alapján kiket olt be, vagy küld be oltásra. Így az oltások számának növekedésével a fiatalabb korosztályok oltása is várható ebben a hónapban, ill. a következő hónap első felében.
Bűncselekmény lesz, ha valaki jogosítvány nélkül vezet. Ha pedig úgy ül volánhoz, hogy a rendőrök bevonták a vezetői engedélyét, akár három évre is börtönbe kerülhet – áll egy törvénymódosító javaslatban, amelyet a kormány nyújtott be.
Az indoklás szerint az eddigi büntetések nem tántorítják el eléggé a szabályszegőket. Jelenleg ugyanis csupán százötvenezer forintig terjedő szabálysértéssel büntethető a jogosítvány nélküli járművezetés – számolt be a tervezett módosításról az RTL Klub híradója.
Hamarosan elkészül a Petőfi utcai játszótér Csévharaszton. A területet már évekkel ezelőtt rendezni kezdték, most pedig a parkosítással befejeződik a munka. Pulisch József polgármester volt rádiónk vendége.
Újabb két embert fogtak le a ceglédi nyomozók a helyi, valamint az albertirsai vasútállomáson lévő tehervonatokat fosztogató banda tagjai közül. A ceglédi rendőrök 2019 óta nyomoznak a megdézsmált vagonok ügyében, eddig összesen 14 embert sikerült begyűjteniük.
A gyanú szerint a banda tagjai 2019 év elejétől álltak rá a ceglédi és albertirsai vasútállomáson, valamint a ferencvárosi pályaudvaron várakozó tehervagonokra. Feltörték a szerelvényeket, a zsákmányt járművükbe pakolták, később pedig igyekeztek ezekből pénzt csinálni. A nyomozás adatai szerint az így keresett több mint tízmillió forintot mind egy szálig felélték.
Baski Bella rajzára is lehet szavazni a Jövősuli alkotói versenyben. A dabasi Szent János Katolikus Általános Iskola 8/A osztályos tanulója egy olyan grafikával nevezett a versenyre, amelyen azt ábrázolja, hogy szabadon, ám mégis tanári segítséggel lehetne jobb a tanulás a jövőben. Az acershop.hu weboldal által kiírt rajzpályázat munkáit a weboldalon találhatják.
Egyre eredményesebben játszik a Dabas VSE KC - így értékeli a csapat teljesítményét Tomori Győző vezetőedző. Az őszi szezon megpróbáltatásai után az idei évben már sokkal pozitívabb a helyzet az első osztályban szereplő férfi kézilabda csapatnál. A jól sikerült téli felkészülés során egyre jobb formába került a csapat és a sok befektetett munka kezd beérni. Januárban bejutottak a legjobb 8 csapat közé a Liga Kupában. Az eddig 2021-ben lejátszott 11 bajnoki mérkőzésen 9 pontot gyűjtött a csapat benne bravúros hazai győzelmekkel és sokat érő idegenbeli pontszerzésekkel. Legközelebb holnap Komlón lépnek pályára a játékosok.





