• hirek.png

Az erős napsugárzás miatt fontos a szemünk védelme. A megfelelő UV-védelemmel ellátott napszemüvegekre nagy hangsúlyt kell fektetni. A fényvédelem szempontjából a szem környékének takarása is fontos. Szelestey Réka optikus volt a vendégünk.

Közel 100 millió forintot veszített Ráckeve a vírus miatt. Tartalékot nem tudtak képezni, mert a kötelező feladatellátást biztosítani kellett. Ezt különböző elvonásokkal tudták csak megoldani, így nem kellett munkaerőtől megválniuk. Vereckei Zoltán polgármestert hallják.

Vádat emeltek egy három gyereket is szexuálisan bántalmazó férfi ellen - közölte a Pest Megyei Főügyészség az MTI-vel. A Monori Járási Ügyészség vádirata szerint az elkövető már húsz éve Ausztriában él, de hazajárt Magyarországra unokatestvére családjához.

    A férfi 2011-ben elkezdett vonzódni rokona egyik hatévesnél fiatalabb gyerekéhez, akit ajándékokkal is elhalmozott. A gyermek családtagként tekintett rá, szerette és megbízott benne. Az elkövető ezt a kapcsolatot kihasználva éveken át végzett szexuális cselekményeket a gyermekkel egészen 2019 végéig. Az elkövető érdeklődése ekkor a család másik, akkor hatéves gyereke felé fordult, akit szintén bántalmazott szexuálisan. A gyermekkel 2019 szeptembere és 2020 februárja között körülbelül ötször végzett szexuális cselekményeket. Fotókat is készített a meztelen gyerekről, ezeket a közösségi alkalmazáson megosztotta "hasonló érdeklődésű ismeretlenekkel". A telefonján több mint tizenötezer gyermekpornográf témájú képet tárolt.

    Mindemellett a férfi Ausztriában baráti viszonyt alakított ki egy kint élő magyar családdal. Többször is náluk aludt osztrák, illetve magyarországi ingatlanjukban. Annak a családnak a gyermekével is bizalmi kapcsolatot alakított ki, 2012 és 2018 nyara között többször végzett szexuális cselekményeket vele. Ezekért cserébe különböző ajándékokat ígért majd vásárolt neki. A férfi magatartása a gyermekek személyiségfejlődésében erős törést okozott - írta a főügyészség.

    A letartóztatásban lévő férfi ellen többrendbeli szexuális erőszak és gyermekpornográfia, valamint szexuális visszaélés bűntette miatt emeltek vádat.

Július 31-ig van lehetőség az 'Óvodába Megyek' és az 'Elsős Vagyok' program iránti kérelmek benyújtására Ócsán. A nyomtatványokat a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre kell visszaküldeni. Az Ócsai Életút Program az ócsai családok támogatására jött létre. A programnak köszönhetően az önkormányzat a születéstől kezdve, az óvodán át, egészen az iskolakezdésig segíti a családokat. A csomagok átadása pedig augusztus 16-tól augusztus 30-ig történik majd.

Budapest déli részén emelkedik a szennyvízben a koronavírus koncentrációja, az agglomeráció településein egyelőre stagnálás figyelhető meg. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint nálunk is megjelent a delta indiai variáns, 58 esetben azonosítottak – már a népegészségügyi központ laboratóriumában –, és sajnos a szennyvízeredményeinkben is azt látják, hogy a vírus örökítőanyagának a mennyisége növekvőben van. Hétről hétre 20 százalékos emelkedés van. Müller Cecília beszélt a harmadik oltás felvételének lehetőségeiről is. Elmondta, hogy az oltakozó egészségi állapota dönti el, hogy esetleg javasolják-e a harmadik oltásnak a felvételét. Kiemelte, ha az első kettőtől eltérő technológiával készült oltóanyagot kap valaki, akkor a harmadik oltás magasabb immunválaszt vált ki, mintha ugyanazt az oltást kapná, amit korábban már megkapott kétszer.   

Átadják a Rákóczi utcában a játszóteret ma Inárcson. A településen több játszóteret építenek, újítanak fel, hiszen a gyermeklétszám ezt indokolja. Dr. Gál Imre polgármester korábban ezekről a fejlesztésekről beszélt.