• hirek.png

44 db fát telepítettek Alsó- és Felsőnyáregyháza közé az út egyik oldalára. A későbbiekben a teljes szakasz mindkét oldalát el szeretnék látni facsemetékkel. A Nyáry Pál úton a református templom előtt 22 db selyemmirtusz találta meg a helyét. A növények összértéke közel 2 millió forint. 

A fásításra azért van szükség, mert Nyáregyháza meg szeretné őrizni a falusias lakókörnyezetet, illetve az utóbbi időben a meglévő fák elöregedése és balesetveszélyessé válása, valamint az elektromos hálózat megóvása érdekében több fát ki kellett vágni.

Elkezdődik holnap a Kossuth Lajos utca felújítása Örkényben. Elsőként 70 cm-rel kiszélesítik a Jókai utcától az állomás épületéig tartó útszakaszt, elkészítik az úttükröt, majd új aszfaltfedést kap ez a szakasz. A munkálatok megnövekedett gépjárűorgalommal, zajjal, esetleg porolással járnak, az önkormányzat kéri a lakosság türelmét. Kulcsár István polgármestert hallják.

591 futó 3421 km megtételével Dabas nyerte a Futókörök Napját. Dabas olyan városokat utasított maga mögé, mint Kaposvár, Székesfehérvár és Budapest 18. kerülete. Lorántfy László futónagykövet azt mondta, az utolsó néhány percben dőlt el, hogy Dabas lesz az első.

A nap legtöbb, 74 kilométert lefutó versenyzője Fodor Gábor volt. 

Újabb útszakasz aszfaltozására nyert pályázatot Csévharaszt. 21.595.621,- Ft támogatásban részesült a település  az "Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény építése/felújítása - 2021 című"  Magyar Falus pályázat a keretében. A támogatási összegből leaszfaltozzák a Deák Ferenc utca még jelenleg földutas szakaszát a Zrínyi és a Dózsa György utca között.

Sorozatbetörőt fogtak a lajosmizsei rendőrök. A férfi 8 helyre is betört Lajosmizsén és több százezer forinttal károsította meg a helybélieket. Volt olyan tanya, ahova rendszeresen visszajárt: öt alkalommal is megfordult ott, amíg végül ellopta az utolsó mozdítható dolgot is a lakásból. A férfi nem válogatott az elkövetési módokban, volt olyan eset, amikor kibontotta az egyik dohánybolt hátsó falát, hogy hozzáférjen a dohányárukhoz. Az eltulajdonított tárgyak tekintetében sem volt válogatós, egy esetben fagyasztókról szerelte le a kompresszorokat, máskor kerékpárt lopott, de olyan is előfordult, hogy felfeszítette a vörösréz ablakpárkányokat, majd elvitte őket. A Lajosmizsei Rendőrőrs nyomozói összefüggésbe hozták a betöréses lopásokat, majd beazonosították a bűncselekmények 35 éves feltételezett elkövetőjét. A nyomozók az eltulajdonított tárgyak egy részét lefoglalták, és a jogos tulajdonosoknak visszaadták.

600 nm-ként egy lakóegység helyezhető el egy telken Alsónémedin. Erre azért van szükség, mert egyre többször 2 lakóházat építettek egyetlen kis telekre. Dr. Tüske Zoltán polgármester azt mondta, tavaly hozták ezt a döntést, mert a településvezetés így szeretné megakadályozni a nemkívánatos folyamatokat.