Kétmilliárd forintos vasútállomásfejlesztés kezdődik a Magyar falu programban - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár elmondta: a 2018-ban meghirdetett Magyar falu program célja, hogy javítsa a kistelepülésen élők életminőségét, és így megálljon a kistelepülések népességcsökkenése. Mint mondta, a falvak nagy részében megállt a népesség csökkenése, egyre több fiatal marad otthon vagy költözik vissza szülőfalujába. A kormány a szolgáltatások minőségének javításával is tenni akar azért - fűzte hozzá -, hogy ez a folyamat tartós legyen, ezért kiemelten kezelik a közlekedésfejlesztés ügyét. Példaként említette, hogy 2019 óta a falusi útalap segítségével állami kezelésben lévő mellékúthálózatot fejlesztenek, az év végéig 3000 kilométernyi út fejlesztése történik meg vagy kezdődik el, és jövőre is további 1500 kilométer utat fejlesztenek.
A Magyar falu programban a MÁV az ötezer lakosnál kisebb településeken hajt végre beruházásokat és fejlesztéseket: 13 helyen a meglévő állomás épül meg, korszerű utasváróval és utastájékoztató rendszerrel, 11 helyen új megállót, állomást építenek, 229 helyszínen pedig korszerű kerékpártárolókat telepítenek.
Térségünkben a 142-es vasútvonal komplex felújításával együtt a vasútállomások is megújulnak majd. Gyálon az elmúlt időszakban a gyál-felsői és a gyáli vasútállomás is megújult, jelentős önkormányzati támogatással.
Anyák Akcióban elnevezéssel indítanak figyelőszolgálatot Örkényben. Az Esély Szociális Szolgálat szervezésében olyan édesanyák jelentkezését várják, akik a közterületeken figyelmeztetik a fiatalokat, ha megszegik a társadalmi együttélés szabályait. Kulcsár Etelka intézményvezető azt mondta, a városban elszaporodtak a fiatalok deviáns megnyilvánulásai.
Önálló kiállítási helyet kap a Birinyi hangszergyűjtemény Táborfalván. 6 millió forintot nyert az önkormányzat, hogy a több ezer darabos gyűjteménynek helyet és egy interaktív kiállítást hozhasson létre. Nagy Andrásné polgármestert hallják.
Folyamatosan irtják a parlagfüvet Üllőn. A múlt hét végén befejeződött a Maglódi út - Zsaróka út kereszteződésében található füves terület mentesítése is. A gyomnövény irtása minden ingatlantulajdonos kötelessége. A parlagfű elleni védekezés elmulasztása bírságot von maga után. A legelterjedtebb gyomnövény felelős a légúti allergiás tünetek java részéért augusztusban. Jelenleg az egész országban, így térségünkben is nagyon magas a parlagfű pollenkoncentrációja a levegőben.
Dánszentmiklós közel a maximális 1,5 millió, Felsőpakony 1,2, Hernád 1,3, Inárcs 1,3, Kakucs 1,4, Ladánybene 1,4, Monorierdő 1,3 millió, Tatárszentgyörgy 848 ezer forintot nyert a felelős állattartás jegyében kiírt Magyar falu pályázaton. A pályázati pénzből kutyák és macskák ivartalanítása, mikrochippel történő ellátása valósul meg a településeket.
Új konyhát építenek Gyálon. Jelenleg két intézményben folyik a közétkeztetésben résztvevők ellátása. Az új épület modern gépekkel felszerelt, 2000 adag készítésére tervezett konyha lesz. Pápai Mihály polgármestert hallják.





