• hirek.png

Megújult a táborfalvi református imaház. A gyülekezet imaháza 1997-ben épült, azonban a fűtési rendszere és a szigetelése nem felelt meg a kívánalmaknak. A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület segítségével 2019-2020-ban közel 7,5 millió forint pályázati pénzhez jutottak, azonban a pandémia miatt csúszott az építkezés. Kicserélték a nyílászárókat, felújították a fűtésrendszert, valamint padok helyett székeket vásároltak, hogy a belső tér átalakítható legyen, továbbá építettek egy teakonyhát és egy zuhanyzót. 

Az elmúlt évhez hasonlóan idén is ingyen biztosítják az influenza elleni védőoltást - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn. Az oltás napokon belül elérhető lesz a házi- és üzemorvosoknál. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kormány és a tárca elkötelezett abban, hogy minden magyarnak térítésmenetesen biztosítsa a védőoltást, nemcsak az időseknek és a kockázati csoportba tartozóknak. Mint írták, az influenza elleni oltás felvétele azért is különösen fontos, mert a koronavírus-fertőzés magasabb kockázatot jelent, ha más betegséggel is együtt jár. Ezért a kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az influenza elleni ingyenes védőoltás lehetőségével. Az influenza elleni védőoltás napokon belül elérhető lesz a háziorvosoknál és az üzemorvosoknál, így térségünk háziorvosainál is. Kiemelték, az influenza elleni oltás elsődleges célja az egyéni védelem, így különösen ajánlott azok számára, akiknél az influenzafertőzés vagy a szövődményei nagy kockázatot jelentenek. Rusvai Miklós virológus rádiónkban azt mondta, a felső légúti megbetegedések tünetei alapján csak teszt segítségével lehet megállapítani, hogy jelen helyzetben koronavírussal vagy influenzával fertőzött-e valaki. 

Az ügyészségre kerültek annak az ügynek az iratai, amelyben egy pilisi férfi el akarta ütni haragosát. A tettes és áldozata gyerekkori ismerősi viszonya fajult el 2019 őszére - írja a police.hu. Az utolsó cseppet egy autó nem tetsző áron való eladása szolgáltatta. Autóval közlekedett a településen a 26 éves sofőr 2019. szeptember 15-én délben, amikor a József utcában meglátta falubelijét. A kormányt hirtelen elrántva ráhúzta a gyalogosra, akit manőverével a kerítésnek sodort – az áldozat elesett. A mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A 26 éves sofőr kihallgatásán a járművezetést elismerte. Állítása szerint egy láncos vascsővel kezében látta meg ismerősét, amikor otthonához akart befordulni. Közelebb érve ismerőse a vascsővel rácsapott a motorháztetőre, mire ő a csattanástól megijedve becsukta a szemét. Az autó tovább gurult, majd egy oszlopnak ütközött, ő kiugrott a kocsiból és hazaszaladt. Tagadta a szándékos gázolást. A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 26 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Az idén 30 éves Monori Polgárőr Közhasznú Egyesület kapta a Monor Közbiztonságáért Díjat. Monor Város Önkormányzata minden évben a Monor Közbiztonságáért Díjjal ismeri el a város közbiztonsága érdekében tett kimagasló teljesítményt, vagy huzamosabb időtartamon át folytatott kiemelkedő munkásságot. Az idei évben az 1991 óta működő Monori Polgárőr Közhasznú Egyesületnek ítélte oda a város vezető testülete a díjat. Az egyesület fontos szerepet tölt be a város életében. Jelenleg 35 aktív tagjukkal a Monori Rendőrkapitányság illetékességi területén található települések közül a legtöbb szolgálati órát adták a köz érdekében, 2020-ban 3970 órát töltöttek szolgálatban. Önkéntes munkájuk során többször életet is mentettek, az idei évben egy gyilkosság elkövetőjének elfogásában is részt vett egy egyesületi tag. Hasonlóan fontos az iskolák környezetében végzett jelzőőri tevékenységük.

Az esti szolgálatok mellett szinte minden Monoron szervezett esemény biztosításában közreműködnek, legyen szó kultúráról vagy sportról. Pest megyében elsőként alapítottak ifjúsági tagozatot, így az egyesület tagjainak utánpótlása is biztosított. Monor Város Önkormányzatának nevében Darázsi Kálmán polgármester adta át a díjat az októberi testületi ülésen az egyesület elnökének Nagy Zoltánnak.

Minibölcsődét építenének Alsó- és Felső-Nyáregyházán egyaránt. Két-két csoportszobával összesen 28 gyermeket tudnak majd fogadni. Mészáros Sándor polgármester arról beszélt, hogy a minibölcsődékre több könnyítő tényező is hatással van, a településen pedig ezekkel ki tudják elégíteni az igényeket.

Örkényben 120-an szedték a szemetet a hétvégén, az országos TeSzedd akció keretében. Pusztavacson Tisztavacs keretében szedték a szemetet. Gyálon a Gyál Városfejlesztési és Városüzemeltetési Nonprofit Kft. szervezte a szemétszedést. Alapfeladatuk a köztéri hulladékgyűjtők napi ürítése, terek, parkok tisztántartása. A szemétszedési akcióval arra szeretnék felhívni a lakosság figyelmét, hogy segítse a munkájukat azzal, hogy nem szemetelnek, valamint az ingatlanjaik előtti területet tisztán tartják, gondozzák az év minden napján, mindezt annak érdekében, hogy Gyál még tisztább, még szebb, még szerethetőbb város legyen.