• hirek.png

A rendőrség idén is kiemelt figyelmet fordít a mindenszentek és halottak napja alkalmából a temetőkbe látogatók nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére, így a térség temetői környékén is fokozott rendőri jelenlétre kell számítani. Az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon az írta, a közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatnak el a temetőkbe, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. Figyelmeztettek: az emlékezés perceiben a bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat, a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonokból pedig az értékeket. Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendel el, ezért azt kéri, ne megszokásból közlekedjenek az emberek, figyeljék a közúti jelzéseket, és ha tehetik, indulás előtt tájékozódjanak a várható változásokról. A temetők környékén előfordulhat, hogy nincs járda, így a gyalogosok az úttest szélén mennek, ezért a járművezetők fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt átkelőhelyeket, fokozottan figyeljenek a gyalogosokra - írták.

    Ha valaki mégis bűncselekmény áldozatává válik vagy közlekedési baleset éri, akkor hívja a 112-es hívószámot - áll a közleményben.

2022-ben indul a két legforgalmasabb járdaszakasz kivitelezése Pilisen. 40 millió forintot nyertek a beruházáshoz, a tervezést már elkezdték. Hajnal Csilla polgármestert hallják.

A kialakított kerékpársáv azonban vegyes fogadtatást kapott. Sokan a parkolóhelyek elvételét sérelmezik, azonban a közgondolkodás megváltoztatása még folyamatban van - tette hozzá a városvezető.

Guinness rekordot szeretne dönteni a Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskola. Novemberig várják a használaton kívüli zoknikat, hogy egy, az iskolát körbeölelő zoknikígyóval rekordot döntsenek. Tamás Roland igazgató mondta el a részleteket.

Dr. Svébis Mihályt, az újhartyáni származású sebész főorvost, a Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatóját is jelölték a megyei Prima Díjra. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Bács-Kiskun Megyei Szervezete immár 16. alkalommal adja át az országos Prima Primissima mintájára a megyei Prima díjat és Közönségdíjat. Egy év kihagyás után, 2021-ben a megye vállalkozói és cégei újra összefogtak, hogy elismerjék és díjazzák a köztünk élő „hétköznapi hősöket”. A VOSZ megyei elnöksége szakmai zsűri bevonásával dönti el, hogy ki lesz az adott évben a 10 kategória győztese közül a 3 Prima díjas, és a széles nagyközönség online szavazás útján választhatja ki kedvencét, aki a Közönségdíj tulajdonosa lesz. A rangos díjak átadására minden év novemberében egy nagyszabású Prima díjátadó gála keretein belül kerül sor. Szavazni november 15-ig lehet a www.primadij.hu oldalon. 

Nőket molesztáló férfit keresnek a dabasi rendőrök. Az elkövetőről kamerafelvétel is van, így aki felismeri a férfit a police.hu oldalon, hívja a rendőrséget. A felvételeken látható férfi október 24-én 9 óra 30 perc körül Ócsán, a Kossuth Lajos utcában egy gyalogos nőt akart megfogdosni, majd 10 óra 50 perc és 11 óra között a Kölcsey utcában megmarkolta egy arra futó nő fenekét. Az elkövetéskor kerékpárral közlekedő férfi 30 év körüli, 170 cm magas, átlagos testalkatú, vékony, hosszúkás arcú. Az elkövetéskor sötét kapucnis pulóvert/kabátot, valamint sötét nadrágot viselt. A kerékpár rozsdás, szürkés színű női vázas, egy rozsdás hátsó kosárral felszerelt kerékpár.

Polgárőröket toboroznak Felsőpakonyon. Felsőpakony Nagyközség Önkormányzata, és Képviselő-testülete támogatja a polgárőrség munkáját. Az eredményes és színvonalas munka elismeréseként még idén plusz támogatásban részesült az egyesület, amely által az önkormányzat biztosítani szeretné minden polgárőr számára az Országos Polgárőr Szövetség által előírt arculati szabálynak megfelelő formaruha megvásárlását. A Polgárőrség a próbaidő és a polgárőr igazolvány megszerzése után biztosítja a formaruhát valamint a szolgálat ellátásához szükséges eszközöket és járműveket. Várják a 18. életévüket betöltött, büntetlen előéletű jelentkezőket, aki havi egy-két szolgálatot tudnak vállalni és részt vennének a rendezvények biztosításában. Felsőpakonyon több vállalkozás is támogatja a polgárőröket, esetenként személyi kedvezményeket is kapnak a közösségért ilyen módon dolgozók.