• hirek.png

Centenáriumi díszoklevelet kapott Monor városa a Magyar Birkózó Szövetségtől. Az idén 100 éves Magyar Birkózó Szövetség nevében Komáromi Tibor elnökségi tag, olimpiai ezüstérmes és világbajnok birkózó adta át a centenárium alkalmából készült díszoklevelet és zászlót a város vezetői számára. Az elmúlt évtizedek segítő támogatásáért külön köszönetüket fejezték ki Darázsi Kálmán polgármesternek, Juhász László alpolgármesternek, Zátrok Tamásnak a Monori Sportegyesület elnökének és Balatoni Mátyásnak a Birkózó Szakosztály vezetőjének. 

A Williams Televízió kapta idén a Pest Megyei Médiadíjat. A Williams Televízió 2000 óta foglalkozik televíziós műsorok készítésével. Jelenleg két stúdióban készítik hétről hétre adásaikat, amely a 29-es telefonkörzeten belül történt eseményekről számol be. 2012 novemberében elindították saját online rádiócsatornájukat, míg 2019-re elérték, hogy a televízió műsorai az összes szolgáltatónál elérhetők legyenek a nap 24 órájában. Mára közel 60 településre bővítették a vételkörzetüket. A televízió vezetése a régiós vételkörzet eseményein túl Pest megye életére is koncentrál.

Advent harmadik vasárnapja van. A harmadik vasárnap kiemelkedik a többi közül, advent második felének kezdetét jelzi. Ez a vasárnap az örömé: az örömvasárnap liturgikus színe pedig a rózsaszín. A harmadik az egyetlen gyertya az adventi koszorún, amely nem lila. Balog Eszter evangélikus lelkész arról beszélt, az ünnep előtti rohanásban felesleges nyomás alá helyezni önmagunkat.

Inárcs Nagyközség Önkormányzata idén is ajándékcsomaggal köszönti 62. életévüket betöltött lakosokat karácsony alkalmából. Az érintettek néhány napon belül értesítést kapnak postai levél formájában a csomagok átvételéről. A csomagokat december 16-án és 17-én 8-17 óra között vehetik majd át a Zrumeczky Dezső Művelődési Házban. Akinek nincs lehetősége a kijelölt időpontban az ajándékcsomag átvételére, vagy 62. életévét betöltötte, de nem kapott értesítést, vegye fel a kapcsolatot a Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézőjével.

Változik a meneterend a Budapest-Lajosmizse vasútvonalon holnaptól. December 12-től a lajosmizsei vonatok újra a Nyugati pályaudvarig közlekednek és onnan indulnak majd, de az alap menetrendtől eltérően. A Dabas, Lajosmizse felé közlekedő vonatok hajnali 5 és este 22 óra között 5 perccel korábban, minden óra 13-kor indulnak majd a Nyugati pályaudvarról. A Lajosmizse, Dabas felől érkező vonatok a két első és az utolsó vonat kivételével 5 perccel később fognak megérkezni a Nyugati pályaudvarra.

A Volánbusz járataiban is sok változás történik holnaptól. A dabasi középiskolák jobb kiszolgálása érdekében a 607-608-as, az Újhartyán, Szerviz megállótól naponta 14:45-kor induló járatok 5 perccel később, 14:50-kor indulnak Budapestre. A 610-es, az Újhartyán, Szervíztől tanítási napokon 14:00-kor induló járat 5 perccel később, 14:05-kor indul. A Dabas, Kaszinótól 14:25-kor induló járat szintén 5 perccel később, 14:30-kor indul. A dabasi középiskolák jobb kiszolgálása érdekében a Martinovics térről 14:25-kor induló járat tanítási napokon 10 perccel később 14:35-kor indul. A 614-es, Dabas-Hernád-Lajosmizse busz munkanapokon Dabas, Kaszinótól 10:40-kor nem érinti Táborfalva, Kőrösi utca megállóhelyet. Az eljutást Táborfalva felé az ellenkező irányba közlekedő 615-ös busz biztosítja 11:41-kor. A tanítás napokon 6:45-kor és 15:45-kor Táborfalváról induló 615-ös járatok 5 perccel korábban, 6:40-kor és 15:40-kor indulnak. A tanítási napokon 7:05-kor Táborfalváról induló járat járat ezentúl nem érinti a Táborfalva, Kőrösi út megállóhelyet. Az eljutást a 614-es busz 7:15-kor Táborfalváról induló járata biztosítja 2 perccel később. A Budapest, Népligettől tanítási napokon 12:30-kor induló 629-es járat Dabas, Felsődabasi templom megállóhelyen 4 percet várakozik, ezért a többi megállót Kunpeszérig 4 perccel később érinti. 

Az üllői piacon lehet ma tájékozódni a helyben meghirdetett chippeltetési akcióról. Üllő Város Önkormányzata Környezetvédelmi Bizottságának döntése alapján 2021. év végéig chippelési és veszettség elleni oltási akciót hirdetett a Zöld Zebra Állat- és Természetvédelmi Egyesület. Ahogy arról beszámoltunk, év végéig az üllői önkormányzat finanszírozza azoknak a helyi ebtulajdonosoknak a kutyáik chippelését és veszettség elleni oltását, akik üllői lakcímmel rendelkeznek és december 31-ig jelentkeznek az akcióra. Ma 13-16 óra között a piacon tájékozódhatnak a folyamat menetéről.