• hirek.png

Fojta Péterné kapta idén a Rászorultakért és Elesettekért díjat Dabason. A Felsődabasi Katolikus Karitász Csoport alapítója és vezetője egész évben szervezi társaival a ruhaadományok, használt bútorok begyűjtését és osztását. Havonta egyszer szerveznek ruhaosztást, amelyet idéntől megújult raktárukban tehetnek. A nagyobb ünnepek, húsvét-pünkösd, karácsony, alkalmából élelmiszercsomagokat, fenyőfát juttatnak a rászorulóknak. A nyár folyamán nyári karitász tábort szerveznek társaival a rászoruló családok gyermekeinek. Működésük pénzügyi feltételeit jótékonysági bálokkal, pályázatírással, és az egyházmegyével való folyamatos kapcsolattartás eredményeként teremti meg. A  fogyatékkal élők megsegítésére néhány éve elindította az Őrangyal programot. Az elmúlt 12 évben több olyan családnak is segíthettek a városban odafigyelése eredményeként, akik nehéz élethelyzetbe kerültek, életmentő műtéteken estek át.

Megújult a Kolozsvári és a Bacsó Béla utca Gyálon. Az önkormányzat saját forrásból finanszírozta a Kolozsvári utca (Iglói utcától a Bajcsy-Zsilinszky utcáig tartó szakaszának) felújítását, amely közel 120 millió forintból valósult meg.

A beruházás a terület előkészítésével kezdődött júliusban, majd a közvilágítási oldalon elkezdődött a járda- és szikkasztóárkok felújítása, ezt követően a másik oldali járdák és árkok következtek, végül az útburkolat felújítása is megtörtént. A beruházás keretében 20 fát is elültettek az út mentén. A kivitelezést a Vitép ’95 Kft. végezte.

A Bacsó Béla utcában szintén befejeződtek az útépítési munkálatok. Mint arról korábban beszámoltunk, a tavalyi évben mintegy 800 méter hosszan épült új járda a páratlan oldalon, míg a páros oldalon a tönkrement járdaszakaszokat javították ki, valamint szikkasztóárkokat építettek. Idén az útburkolat is megújult az utca teljes szakaszán. Itt az útépítést az Útkorona Kft. végezte.

Befejezték a monori rendőrök a 2018-ban vecsési tárolókon és garázsokon végigsöprő, hét helyszínen elkövetett tüzes ügyet, amelynek gyanúsítottja nem szolgált tettére magyarázattal. A police.hu oldalon megjelent összegzés szerint egy társasház alagsori helyiségében keletkezett tűzhöz riasztották 2018. március 16-án éjszaka a tűzoltókat és a rendőröket. Az oltás utáni vizsgálat megállapította, a lángok nem elektromos hiba miatt csaptak fel, a helyiségbe valaki éghető anyagot locsolt, majd meggyújtotta. A kár nem volt jelentős. Egy héttel később egy garázs égett ki, miután valaki a szellőzőn keresztül valamilyen égő anyagot bedobva meggyújtotta. A kárt 150 ezer forintra becsülték. 2018 áprilisában újabb tűz ütött ki egy társasház pincéjében, az ott tárolt papírok, műanyag tárgyak, háztartási cikkek elégtek, a tulajdonosnak 400 ezer forint kára keletkezett. E helyszínen is idegenkezűséget gyanított a tűzvizsgáló. Egy hónappal később egy garázs következett, ahová a szellőzőn keresztül jutott be éghető és meggyújtott anyag, az ott tárolt dolgok rongálódtak, a kár 51 ezer forint volt. Augusztus közepén egy garázssor egyik épülete gyulladt ki, az ott tárolt használati tárgyak tönkrementek, a kár közel 200 ezer forint volt. 2018 decemberében egy tárolóhelyiséget gyújtott fel az elkövető, 35 ezer forint rongálási kár keletkezett. A korábbi kamerafelvételek és szemtanúk vallomása alapján minden rendőr tudta Vecsésen és környékén, hogy egy 2008-2013 között gyártott, kék autót kell keresni, amelynek egyik ablaka valószínűleg sötétített. Az Üllői Rendőrőrs parancsnokának szeme akadt meg egy hasonló autón 2019. szeptember 9-én. Az őrsparancsnok rendszámmal kiegészített jelzésére a nyilvántartásból lekért tulajdonost elfogták és előállították. A most 37 éves budapesti férfi kihallgatásain következetesen tagadta a gyanúsításban felsorolt bűntényeket, majd 2021. november 15-én védője társaságában megjelent a rendőrségen és mindenre kiterjedő beismerő vallomást tett. 

 

Pest Megye Közgyűlése Kulturált Települési Környezet Díjat adományozott Üllő Város Önkormányzata részére a városközpont példaértékű megújításáért. A méltatásban azt írták, a településnek sikerült a város léptékéhez, arányaihoz alkalmazkodó, részleteiben jól kidolgozott, sokszínű, de összességében mégis egységes megjelenésű településközpontot létrehoznia. Szép és biztonságos környezet kialakítására került sor, amelynek hangulatos hátterét a beruházás keretében megújított épülethomlokzatok képezik. A megújult térfalak között egy hangulatos és élhető tér-együttes jött létre, amely kedves színfoltot teremtett Üllő központjában. Az új piac épületének telepítése, a környezetével kialakított szerves kapcsolata mintaszerű, a belső elrendezés megoldása sikeres.

Megnyílt az internetes időpontfoglaló az 5-11 éves gyermekek koronavírus elleni oltásához - közölték szombaton a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon. Felhívták a figyelmet arra, hogy az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) időpontfoglalójába azok a szülők tudnak belépni, akik az elmúlt napokban hiánytalan adatokkal regisztrálták gyermeküket és regisztrációjukat már érvényesítették. A gyermekek oltása december 15-én, szerdán kezdődik az erre kijelölt kórházi oltópontokon - tették hozzá. Jelezték: az első gyermekvakcina-szállítmány várhatóan kedden érkezik Magyarországra és 69 ezer gyermek oltását teszi lehetővé. A második oltás a gyermekeknél is az első oltás után három héttel lesz esedékes - írták. Minden 5-11 éves gyermek oltható, ha a szülő kéri, és az oltásnak nincs ellenjavallata. Akut, lázas betegség esetén viszont az oltást nem javasolják - figyelmeztettek a közleményben.

    Dr. Jákli Györgyi gyermekorvos arról tájékoztatott, nem kell különleges vizsgálat az oltás előtt, egyedül a lázas állapot a kizáró ok.

Ma Luca napja van. Ezen a napon a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka, ezért számos hiedelem tartozik hozzá. Luca székéről lehetett felismerni a boszorkányokat, de ez a nap az asszonyok számára dologtiltó nap is volt. A hajadonok ilyenkor jósoltak férjet maguknak, a fiúgyermekek pedig kotyolni mentek.  Birinyi József néprajzkutató a jeles nap eredetéről beszélt.