• hirek.png

10. helyezést ért el Mannheim Martin a 34. Fallabda Felnőtt Egyéni Országos Bajnokságon. A 18 éves dunaharaszti fiatalembernek ez volt a második felnőtt országos bajnoksága, az idei olaszországi és szlovén versenyek lesznek az utolsó junior korosztálybeli megmérettetései.

Kezelik a szennyvíziszapot Táborfalván, a Polymer Plastic Recycling Kft. telephelyén. A település belterületén lévő vállalkozás értesítette a lakosságot, hogy június 19-ig a munkafolyamatok miatt kellemetlen szaghatás lesz tapasztalható a gyáregység környékén. A rekonstrukció befejeztével a szaghatás megszűnik.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Táborfalván sok lakossági panasz érkezett a bűz miatt, amit a településvezetés határozott kérésére a vállalkozás tulajdonosai sikerrel kezeltek. Az ázsiai tulajdonosi körrel rendelkező cég a hétvégi falunapon is képviseltette magát, megismertették a lakosságot az étkezési kultúrájukkal egy ételkóstoló segítségével. 

Míg Európában nyáron lecseng a koronavírus járvány, addig Afrika déli részén újra emelkednek az esetszámok. A BA4 és BA5-ös variánsok okozzák a fertőzéseket, amelyeket már Európában is kimutattak. Rusvai Miklós virológus azt mondta, a vírus mutálódhat, így akár egy új típussal is találkozhatunk. A jelenlegi vakcinák a BA4-es és 5-ös variáns ellen is hatásosak.

Gondozási támogatást nyújt az üllői önkormányzat. Az idei évtől a tartósan gondozásra szoruló tartósan beteg vagy súlyos fogyatékos személy otthoni ápolását, gondozását ellátó hozzátartozó részére gondozási támogatást nyújtanak. Gondozási támogatásra jogosult az a személy, aki a gondozási tevékenység ellátása okán ápolási díjban vagy gyermekek otthongondozási díjában részesül és a családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a nettó 300.000,- Ft-ot. A gondozási támogatás naptári évente 1 alkalommal kérelemre állapítható meg és összege 50.000,- Ft. A kérelmek beküldhetők postai úton, vagy a Polgármesteri Hivatal bejáratánál elhelyezett kérelemgyűjtő dobozba lehet helyezni. 

Újabb járatokon közlekednek KISS emeletes motorvonatok az elővárosi forgalomban tájékoztatott Vitézy Dávid közlekedéspolitikáért felelős államtitkár. A Budapest–Újszász–Szolnok (120a) vonalon az eddigieken túl hétköznap további nyolc, hétvégén héttel több KISS járat közlekedik. A Budapest-Cegléd-Szolnok (100a) vonalon pedig hétköznaponként négy újabb járaton közlekednek emeletes szerelvények. A ceglédi a legforgalmasabb hazai vasútvonal, az újszászi igénybevétele a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia modellszámításai szerint a megfelelő fejlesztésekkel akár 30 százalékkal is növelhető. Az új járművek kedvezőbb menetdinamikai tulajdonságainak és a gyorsabb utascseréjének köszönhetően javul a menetrendszerűség, nő az utazási komfort a szakaszokon. Az európai uniós és kormányzati támogatással több mint 200 milliárd forintból beszerzett KISS flotta a magyar vasút elmúlt évtizedeinek legnagyobb járműfejlesztési programja, mely idén év végén zárul. A komplett flotta beérkezésével a MÁV-START képessé válik arra, hogy a teljes Budapest elővárosi forgalmat a korszerű motorvonataival szolgálja ki. A 142-es lajosmizsei vonal előkészületben lévő villamosításával minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy az agglomerációból a fővárosba és vissza kizárólag korszerű FLIRT és KISS szerelvények ingázzanak.

Időpont egyeztetés szükséges jövő héttől a védőnői tanácsadásra Örkényben. A Védőnői Szolgálat II. sz. körzetben Göőz Imre védőfihez csecsemő és kisgyermekes tanácsadásra újra be lehet jelentkezni, azonban már csak időpont egyeztetéssel. A várandós gondozás esetében az első alkalommal kell egyeztetni. A kötelező és szabadon választható oltások egyeztetése a gyermekorvosi rendelővel történik telefonon, vagy e-mailben.