• hirek.png

Új buszsáv nyílik ma Dunaharasztiban az 51-es útnak a Némedi úttól délre eső szakaszán, hogy a Volánbusz - vonatpótlóként is funkcionáló - buszai gyorsabban haladhassanak a főváros felé a reggeli csúcsforgalomban - jelentette be a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán. Vitézy Dávid Facebook-bejegyzése szerint a Budapest-Kunszentmiklós-Kelebia vasúti beruházás miatti buszpótlás első hónapjainak tapasztalatai alapján döntöttek arról, hogy be kell avatkozni, mivel a pótlóbuszok menetideje 30-60 perccel volt több, mint a vonatoké. Az új buszsávval a központi régió országos kezelésű főútjainak első buszsávja jön létre, és az egész országban az első olyan, ahol országos közúton vezetnek buszsávot a korábbi forgalmi irányt megfordítva - hívta fel a figyelmet az államtitkár. A buszsáv kiépítése előtt a főútnak azon a részén kétszer két sáv volt, a buszsáv az egyik korábbi déli, tehát a fővárostól nézve kifelé vezető sávot foglalja el, így a legfontosabb, északi irányban nem csökken a közúti forgalom többi szereplője (magánautók, teherjárművek) számára rendelkezésre álló kapacitás - ismertette. Vitézy Dávid közölte azt is, hogy a Budapest-Kunszentmiklós-Kelebia vasútvonal újjáépítése és fejlesztése idején - még két-három évig - nem járnak a személyszállító vonatok, így az elővárosi forgalom pótlása is a sűrűbben járó Volánbusz-járatokra hárul.

Szeptember 1-jétől változik az egyik autóbusz menetrendje Csévharaszton. A Monor autóbusz állomásról Csévharasztra hétfőtől-szombatig közlekedő 7:35-kor induló autóbusz ezentúl 7:30-kor fog indulni. Ez azt jelenti, hogy a Budapest-Nyugati pályaudvarról 7:03-kor Ceglédre közlekedő zónázó vonathoz való monori buszcsatlakozás megszűnik. A buszmenetrend módosítását a Vasadi Általános Iskola kérte, és azt a Monori Tankerületi központ jelzése alapján módosították. A Vasadi Általános Iskola arra hivatkozott, hogy nem érnek be a diákok 8 órára, tanításra ezzel a busszal, mert 3 percet szokott késni. A vasúti csatlakozás megszüntetése ügyében nem történt Csévharaszt Önkormányzatával egyeztetés, ezért Pulisch József polgármester azonnali hatállyal kérte a menetrend azonnali visszaállítását, és a zónázó vonathoz a csatlakozás biztosítását.

Több ezer gyerek ül be holnap az iskolapadba. Elkezdődik a 2022/23-as tanév, amely több kihívás elé állítja az iskolákat. A rezsiárak emelkedése miatt minden intézmény ésszerűsíteni igyekszik az energiafelhasználását. A dabasi Gyóni Géza Általános Iskolában geotermikus fűtéssel és napenergiával tudják csökkenteni a költségeket - mondta Kotán Sándor intézményvezető.

Az iskola ugyanakkor tanárhiánnyal küzd, azonban előreláthatólag a tantestület meg tudja oldani, hogy minden órán legyen a diákokkal tanár.

Egyre kevesebb benzint kapnak a kis benzinkutak. A nyár végén jellemzően csökken az üzemanyag iránti kereslet, de a magánbenzinkutak így az 50% helyett már csak a benzin 35%-át kapják meg. Gépész László, a Független Benzinkutak Szövetségének elnökségi tagja korábban rádiónkban arról beszélt, ők sem tudják, mi az oka annak, hogy a MOL kevesebb üzemanyagot ad el a kisebb kutaknak. 

A MOL sajtómegkeresésre azt a választ adta, hogy március eleje óta 258 új partnerrel, közöttük számos független benzinkúttal kötött nagykereskedelmi szerződést, amelyek azelőtt nem a Moltól szerezték be az üzemanyagot. Az aktuális 50 és a 35 százalékos korlátozás csak ezekre az új partnerekre vonatkozik, akikkel a kieső import miatt idén bővült az ügyfélkörünk. Az átmeneti intézkedésre a kimagasló kereslet és a Százhalombattán jelenleg is zajló karbantartási munkálatok miatt volt szükség

Nem került napirendre a szabadidőközpont további sorsa a tegnapi képviselő-testületi ülésen Örkényben. Az illetékes bizottság ugyan hétfőn tárgyalt a témában, a tegnapi ülés hivatalos pontjai közé mégsem került be a kérdés. Zárt ülésen tárgyaltak ugyanakkor az alpolgármesteri megbízás visszavonásáról, illetve nyilvánosan vitatták meg többek között a DAKÖV vízszolgáltatási akciótervének elfogadását, a DTKH Társulási Megállapodásának módosítását, megválasztották a „Mi Újság Örkényen?” című helyi lap szerkesztőségi tagjait, valamint javaslatokat tettek a rezsiárak okozta költségnövekedés kompenzálására. Sztereó című műsorunk vendége lesz ma Kulcsár István polgármester, aki összefoglalja az ülésen történteket.

Befolyásolják az iskola működését az energiaárak, de jelenleg nem készülnek ezért online oktatásra a Dabasi Kossuth Lajos Általános Iskolában. Tamás Roland intézményvezető elmondta, hogy tudatosabban figyelnek majd az energiafelhasználásra. A nyáron elvégezték a karbantartási munkákat, néhány tantermet fel is újítottak, a tanuszoda is kellemesebb klímával működik majd.