• hirek.png

Évtizedek stabilitása után csaknem negyedével csökkent a magyarországi fehér gólya-állomány az utóbbi öt évben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) felmérése szerint.

    Az MME elkészítette az 1941-ben indult és ötévenként, legutóbb 2019-ben megismételt, országos fészkelő fehér gólya felmérés adatainak összesítését. Ez alapján idén tavasszal már csak 4000 párt lehetett Magyarországra várni, ami 22 százalékos csökkenést jelez az elmúlt évtizedekben 4800-5500 pár körül stabilizálódott állományhoz képest - tájékoztatta az MTI-t hétfőn az egyesület.

    Az MME Monitoring Központ koordinálásával az egyesület munkatársai és önkéntesei a nemzetipark-igazgatóságok őrszolgálatával együttműködve 7376 fészkelőhelyet ellenőriztek, melynek során 2952 fiókát nevelő és 588 valamilyen ok miatt sikertelen költésű gólyapár került elő Magyarországon 2019 nyarán.

    A 82 pár nélküli madár és az 1396 lakatlan fészek mellett 2358 olyan fészektartót is számba vettek a szakemberek, amit valamikor a fehér gólyák számára helyeztek ki a villanyoszlopokra, de már nincs rajtuk fészekanyag.

    A csökkenés főként a Dunántúlon jellemző, ahol az elmúlt húsz évben sokfelé megfeleződött a párok száma.

    Mint a közlemény figyelmeztet: az állománycsökkenés általánosnak tekinthető az alapvetően Európában fészkelő fehér gólya teljes elterjedési területén. Ennek okai között egyaránt szerepel a nagyüzemi mezőgazdaság élőhely-átalakítása és a kemizálás, az elektromos áramütés okozta jelentős mértékű elhullás, a Mediterráneumban zajló tömeges lelövés, továbbá a klímaváltozás okozta szárazodás, a táplálkozóhelyek méretének és minőségének csökkenése.

    Az emberkövető, alkalmazkodóképes fehér gólyák állománycsökkenését az üde, nedves gyepek megőrzésével és természetbarát kezelésével, legeltetésével, továbbá az áramütés okozta elhullás és a Mediterráneumban napjainkban is folytatott madárpusztítás további mérséklésével lehet megállítani - áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület közleményében.

Rádiónk korábban beszámolt arról, hogy Dabason, az 5-ös számú főút mellett rendőrök találtak rá egy sérült fehér gólyára, amelyet a Fővárosi Állatkert fogadott be. Felsőpakony pedig idén két fészektartó szerkezetet vásárolt, amelyet az áramszolgáltató munkatársai elhyelzetk a településen, hiszen hosszú évek után újra megjelentek a gólyák a településen.