• hirek.png

Ma már az új orvosi rendelőben fogadják a betegeket Felsőpakonyon. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel nem lehet tovább halogatni a tavaly szeptemberben műszakilag átadott orvosi rendelő használatba vételét. Ugyan a használatba vételi engedély még mindig nincs az önkormányzat kezében, a veszélyhelyzetből adódó polgármesteri döntéshozói jogkörénél fogva, és a lakosság egészségének védelmében Nagy János úgy döntött, hogy az orvosi rendelőt saját felelősségére megnyitja. A hétvége folyamán a háziorvos, az asszisztenciája és néhány önkormányzati dolgozó berendezte az épületet, ma délelőtt fertőtlenítenek, délután pedig a szokott rendelési időben elindul a rendelés. Továbbra is élnek a szigorú szabályok az orvoslátogatás esetén: lázas, légúti panaszokkal rendelkező beteg nem mehet a rendelőbe, ebben az esetben telefonon kell az orvossal beszélni. Aki más jellegű panasszal mégis felkeresi a háziorvost, tartania kell a  védőtávolságot, illetve a váróban sem csoportosulhatnak az emberek.