• hirek.png

Üllőn járt a Budapest Airport Zrt. új vezérigazgatója. Idén júniusban Kam Jandu vette át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját, aki a múlt hét folyamán bemutatkozó látogatást tett Üllő város vezetőinél és ismertette a vállalat helyzetét, jövőbeli terveit. A találkozóra eljött a távozó vezérigazgató Chris Dinsdale is, akivel jó kapcsolat alakult ki az elmúlt időszakban. A Budapest Airport az elmúlt években számos formában támogatta a várost, a kÜLLŐ Kresz Park mini repterének finanszírozásába is beszálltak, az iskolás gyermekek ingyenesen vehetnek részt vezetett reptérlátogatásaikon, illetve jelenleg is zajlik a zajvédelmi programjuk 2. üteme, amelynek keretében a zajjal terhelt területeken élőknek többféle szigetelési rendszert kínálnak fel térítésmentesen. Az új vezérigazgató biztosította a várost támogatásáról, minden kérdéshez nyitottan és segítőkészen fog hozzáállni, már több idei támogatás is felmerült. A Pitypang Óvoda nyílászáró-cseréjének finanszírozásán kívül egyéb kreatív beruházások megvalósításában is részt fognak venni. A beszélgetés során elhangzott, hogy a jövőben az üllőiek számára továbbra is folyamatos tájékoztatást szeretnének nyújtani a Budapest Airport Zrt. működéséről, terveiről. Ezután a vezetőséggel közösen megtekintették a kÜLLŐ Kresz Parkot és a jubileumi installációnkat is, illetve a régió kiemelkedő fejlesztéseinek tartják megvalósított elképzeléseinket.