• hirek.png

Bezárt tegnap a dunaharaszti piac is. Minőségi körülmények között rendkívül szép árut kínálnak az eladók, mindezt elfogadható árakon. Más településekről is eljönnek az árusok és a vásárlók egyaránt, hogy a haraszti piacon lehessenek. Most nagyon kockázatos nyitva tartani ezt a helyszínt, ahol az emberek különböző városokból, községekből érkezve, nagy csoportban találkoznak egymással. Sok idős ember jár a piacra, pedig számukra a koronavírus kifejezetten fenyegető, akár életveszélyes is lehet. Dunaharaszti polgárainak védelmében döntött úgy a helyi önkormányzat, hogy a piacot bezárják, és csak akkor nyitják ki, ha biztonságos az itt élő emberek számára.
Ugyanez történt Örkényben: tegnap határozatlan időre ott is bezárták a helyi piacot. Gyálon már korábban meghozták ezt az intézkedést. Lajosmizsén a központi parkban van lehetőségük a helyi termelőknek, hogy termékeiket árulják, illetve szintén a helyi árusítók kaptak engedélyt az állati takarmány árusítására heti egy alkalommal.