• hirek.png

Kezdődik a Házasság Hete. Hazánkban 2023-ban tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.

Az országos rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

Ezen a héten kezdődik a MásKép című műsorunk új évada a Dabas Televízióban, ahol az első vendég Nt. Hantos Péter református lelkipásztor és felesége, Hantos-Jarábik Klára. Az első adás fő témája a házasság, ezt járják körül a résztvevők Szabó Erika segítségével. A következő hetekben többek között bemutatkozik az új református lelkész házaspár, akik a dabasi gyülekezet élére érkeztek, de megismerhetik Prauda Miklóst, aki idén elnyerte a Dabas Kultúrájáért Karacsné Takács Éva-díjat, vagy Végh László Flóriánt, aki helytörténész, családfakutató, és különleges kapcsolat fűzi a bugyi gyógyszertár történetéhez.