• hirek.png

Vádat emelt az ügyészség a majdnem tragédiát okozó embercsempészek ellen, akiket Inárcs magasságában fogtak el tavaly a rendőrök. A közlemény szerint az ügyészség a két elkövető ellen minősített embercsempészet bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, mert olyan sok embert zsúfoltak az autójukba, hogy majdnem tragédiával végződött a szállításuk. Hozzátették, hogy a vádirat szerint a két külföldi elkövető 2022 áprilisában egy Belgiumban bérelt furgonnal érkezett Magyaroroszágra azzal a céllal, hogy pénzért rendszeresen szállítsanak a magyar-szerb határról a magyar-osztrák határra Magyarországra törvénytelenül belépő migránsokat. Tavaly április 21-én 19 illegális bevándorlót szállítottak Kópháza közelébe, majd április 24-én már 38 embert zsúfoltak be ugyanabba a furgonba, ami alig 13 köbméteres raktérrel rendelkezett. A vádirat szerint ezután majdnem három órán keresztül, megállás nélkül hajtottak velük az osztrák-magyar határhoz, miközben az emberek többször is dörömböltek az elkövetőknek, mert alig jutottak levegőhöz. Ennek ellenére az embercsempészek csak akkor álltak meg, amikor Inárcs közelében a rendőrség erre kényszerítette őket - írták. A vádirat szerint a teherautóban uralkodó körülményeket jól mutatta, hogy ekkorra már az egyik illegális bevándorló az oxigén és vízhiány miatt életveszélyes állapotba került.