• hirek.png

Egy dabasi bolt elől próbált elvinni egy pár egy autót, de mivel az nem indult, csak a benne lévő táskával távoztak. Január 4-én érkezett a bejelentés a rendőrségre, hogy egy dabasi bolt elől egy kocsiból eltűnt egy női táska, benne mobiltelefonnal, ételhordóval. A rendőrök alig pár óra alatt elfogták a tetteseket: egy 28 éves férfit és egy 29 éves nőt. Az időközben eladott mobiltelefont is megtalálták, a nyomozók egy helyi zálogházban foglalták le. Kiderült, eredetileg nem kifejezetten a táskát akarták, tervük szerint a kocsit vitték volna, ha a beépített lopásgátló engedte volna. Kihallgatásukkor egybehangzóan beismerték tettüket, a gyanúsítás ellen panasszal nem éltek. Az előzményeket tekintve sem volt ellentmondás: egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultak italt venni, de egy nyitott állapotú autó felkeltette érdeklődésüket. Beültek, de hiába próbálták elindítani, így a nő felmarkolta a táskát és elmenekültek. A telefonon túladtak, a zálogházban 15.000 forintot kaptak érte, amiből cigarettát és alkoholt vettek - írja a police.hu.